Parádés szezonkezdés

Parádés szezonkezdés

A bajnoki címvédő MTK otthonában aratott 2–1-es győzelemmel nyitotta a 2021/2022-es bajnokságot az U19-es csapatunk. Horváth Rudolf és Horváth András tanítványai teljesen megérdemelten hozták el a három pontot a kék-fehérektől.

MTK Budapest U19 – Illés Akadémia U19 1–2 (0–0)
Illés Aka. U19.:
Pataki M. – Dezamits, Tóth K., Tarján, Horváth H. – Rosner (Tama G., 63.), Szabó B., Kozári – Doncsecz (Kovács P., 90.), Kállai Z. (Horváth K., 75.), Bunevácz (Szijjártó Á., 63.). Vezetőedző: Horváth Rudolf.
Gólszerzők: Doncsecz (65., 1–1), Tama G. (81., 1–2)

A nem túlságosan jó talajú pályán minőségi játék nem alakulhatott ki az első félidőben. Inkább a kemény párharcok jellemezték ezt a játékrészt. Természetesen a komoly taktikai csata mellett. A félidő végén aztán Szabó Bence szabadrúgását követően már komoly veszélyt is jelentettek a mieink a bajnoki címvédő MTK kapujára.

A 0–0-ás állásról kezdődő második játékrészt kis híján góllal nyitották akadémistáink, ám Kállai Zalán ziccerénél nagyot védett a hazaiak cerberusa. Az 57. percben aztán mondhatni váratlanul szerezték meg a vezetést a fővárosiak Horváth József találatával. Szerencsére sokáig nem örülhettek, ugyanis a 65. minutumban egy begyakorolt szögletvariációnak hála Doncsecz Levente egyenlíteni tudott. Egy újabb tudatos sarokrúgás után pedig Tama Gergőnek a fordítás is összejött. A hajrában Doncsecz Levente és Szijjártó Ármin is végleg lezárhatta volna a lényegi kérdéseket, de sajnos nem tudták bevenni az egyértelműen fáradni látszó MTK kapuját, ám a 2–1-es győzelmet így sem tudták a kék-fehérek elvenni tőlünk.

Jó ideje készültek már a srácok a bajnoki címvédő elleni mérkőzésre. Hosszú hetek óta kőkeményen edzettek és ennek a munkának lett most meg az eredménye. Kiemelkedő egyéni teljesítmények és szervezett, tudatos csapatjáték volt a győzelem záloga. Ha a folytatásban is így teljesítünk, akkor az újabb sikerek sem maradhatnak el

– fogalmazott a derbit követően elégedetten a boldog hadvezér, azaz Horváth Rudolf vezetőedző.