Osztrák-napok az Illés Akadémia heti programjában

Osztrák-napok az Illés Akadémia heti programjában

Két meccsnap, valamint három ausztriai ellenfél.

 

A Horváth Rudolf és Horváth András vezette U19-esek hatszor edzenek a héten: a kedd lesz az erős nap, akkor délelőtt a súlyokkal küzdenek a fiúk, délután pedig a játéktéren.

Az U17-esek öt edzés mellett egy meccset is játszanak. Sátori Barnabás és Szűcs János csapata szombaton játszik idegenben az osztrák Wolfsberg ellen.

Kovács László és Nagy József U16-osai is rajta vannak az ausztriai utazólistán: ők is játszanak a WAC vendégeként, emellett ötször fognak tréningezni.

Németh Richárd és Körhöcz György tanítványai sem maradnának ki az osztrák túrából, így már az U15-ösök is jegyet kaptak a karintiai járatra. A szombati meccset 4 edzés előzi meg a héten.

Az U14-esek szintén négyszer gyakorolnak. Tóth Zsolték szombaton itthon meccselnek: a tervek szerint 10.30 órakor kezdődik majd a Sturm Graz elleni találkozó.

Szűcs János U13-asai szerdán játszanak felkészülési mérkőzést: 18 órakor kezdődik a JAZ-GU Süd elleni szombathelyi összecsapás.

Az U12-esek öt tréninget tart Takács Csaba a héten.

 

Államalapító Szent István királyunk ünnepe, augusztus 20-a szabad a növendékeink számára.