Kimaradtak a helyzeteink

U12-es csapatunk vereséget szenvedett a Honvédtól.

Illés Akadémia U12 – Honvéd U12 0–3 (0–0, 0–1)

Illés Aka. U12.: Szalai-Horváth – Mórocz, Laczó, Szántó – Papp M., Hideg – Horváth V., Grádvohl, Vert. Cserék: Horváth Á., Horváth S., Farkas B., Andor, Hányi, Moldován. Vezetőedző: Takács Csaba.

3×25 perces találkozót játszott az Illés Akadémia U12-es csapata. Sok ütközést hozott a mérkőzés, amin egyenlő számú helyzet adódott mindkét kapu előtt, ám míg a piros-feketék belőtték azokat, addig a mieink kihagyták.

Egy technikailag, és taktikailag is nagyon jól felkészített ellenféllel találtuk szembe magunkat. A teljes mérkőzés magas intenzitásúnak bizonyult: sok párharcot hozott, igazi erőfelmérő volt számunkra. Sajnálatos módon három hatalmas hibából kaptuk a gólokat, míg mi a másik oldalon ziccereket hibáztunk. A helyzeteket tekintve reális lett volna a döntetlen. A letámadásaink ugyanis eredményesek voltak, sok labdát szereztünk a középpályán, a megszerzett labdákból pedig jól mentünk át támadásba. Játékban a Honvéd magas színvonalat hozott, ennek ellenére a csapatvédekezésünk stabil volt, nem tudtak megbontani bennünket, mégis gólokat ajándékoztunk nekik. A hozzáállással elégedett vagyok, az egyéni hibákat ki kell zárnunk és sikeres szezon elé nézhetünk

– mondta a találkozó után Takács Csaba, vezetőedző.