Óriási taktikai csata az U13-ban

Óriási taktikai csata az U13-ban

Vérbeli rangadót játszottak a csapatok.

Illés Akadémia U13 – ETO FC Győr U13 0–1 (0–0, 0–0, 0–0, 0–1)
Illés Aka. U13: Hajba – Tasnádi, Szakály, Axnix – Hideg, Tóth D. – Szántó, Bosnyák Bence, Horváth Á. Cserék: Laczó, Marian, Gurzó, Angler, Moldován. Vezetőedző: Nagy László.

Az őszi első fordulóban a győriek 2–0-ra nyertek, így a mieink a visszavágás reményében léptek pályára ma. Napsütés, szélcsendes, de hűvös idő fogadta a csapatokat. Az ETO egészen az előző hétvégéig 100%-os teljesítményt mutatott a 2021/2022-es bajnokságban, ám ekkor kikaptak a Zalaegerszegről. Nagy László csapata jó formában van: legutóbbi négy meccsüket megnyerték Horváth Árminék.

Az 1. percben Szántó Nimród szabadrúgása a lécről vágódott le, a berobbanó Tóth Dénes a hálóba fejelt, ám érthetetlen módon les miatt annullálta a gólt a játékvezető. Nem sokkal később centiken múlott, hogy Bosnyák Bence elérjen egy rövid hazaadást, azaz rendkívül aktívan kezdtük a találkozót. Egy szabadrúgás után veszélyeztetett először a vendégcsapat, ám a labda a kapu mellett hagyta el a játékteret. Ezt követően azonban a középpályán folyt a játék jó sokáig – leszámítva talán egy esetet, amikor Tóth Dénes remek szerelését és mentését hazaadásnak minősítette a játékvezető, ám a közeli közvetett szabadrúgást nem tudta értékesíteni az ETO.

Minden egyes labdáért megküzdöttek a csapatok, érződött: amellett, hogy meg szeretnék óvni a kapujukat a góltól, fontos volt az is, hogy támadásokat építsenek. Mindkét együttes hasonlóan gondolkodott, egyenlő erők küzdelmét hozta a két első etap, (érvényes) gól nem született.

A 42. percben veszélyes zónában adtunk el egy bedobást, aminek végén ziccerben vitték a zöldmezesek a labdát a kapunkra, ám Hajba Botond remekül zárta a szöget, és hárított. Még egyszer kellett résen lenni a kapusunknak egy győri lövésnél – egyébként pedig az utolsó és utolsó előtti passzok voltak pontatlanok, vagy pedig a védelmek tisztáztak időben. Korábbi növendékünk, Horváth Valentin lövésszerű beadásánál is helyén volt Hajba Boti, aztán nem sokkal később egy jó blokk mentett meg minket a góltól.

A hajrában is óriási volt a küzdelem, aztán a 78. percben egy vendégkontra végén Horváth Valentin beadását Ölbei Barnabás juttatta a kapunkba a labdát, kialakítva az 1–0-s vendéggyőzelmet.

A két remekül felkészített csapat mérkőzésén a játék képének a döntetlent felelt volna meg leginkább. Minden pályára lépő játékost nagy dicséret illeti, az ezen szinten ritkán tapasztalható felkészültségért és hozzáállásért. A mieink igazi csapatként működtek!

Két hasonló játékerőt és hasonló játékstílust képviselő együttes küzdelmes mérkőzést játszott. A mai napon a szerencsésebb csapat szerezte meg a győzelmet, hiszen az én meglátásom szerint ma mi voltunk a jobbak. Sajnos érvényest gólt nem tudtunk rúgni. Ennek ellenére a gyerekekkel rendkívül elégedett voltam. Ezeknek a meccseknek rendkívüli értéke van a jövőre nézve

– mondta Nagy László a mérkőzést követően.