A mieink a mindent eldöntő zöld-fehér összecsapáson 1–0-s győzelmet arattak, így megelőzve a fővárosiakat megszerezték az Illés Akadémia női szakága történetének első bajnoki címét!
Illés Akadémia-Viktória U19 – FTC U19 1–0 (1–0)
Illés Aka.-Viktória U19: Kocsi P. – Pintér T., Kránicz V. (Kováts A., 46.) (Szabó L., 55.), Szabó F. – Németh A., Németh M., Gravencz G. (Novák L., 55.), Nagy D. – Varró V., Csejtei E. (Csizmadia Zs., 62.) – Csáki E. (Mesterházy I., 68.) Vezetőedző: Tebeli György.
Gólszerző: Csejtei E. (28., 1–0)
Talán nem túlzás azt írni, hogy nem alakulhatott volna izgalmasabban az U19-es leány országos bajnokság finise, hiszen az utolsó fordulóban dőlt el a bajnoki cím sorsa. Ráadásul a két aranyéremért versengő csapat éppen egymás ellen lépett pályára. Női U19-es csapatunk úgy fogadta a Ferencvárost, hogy bármilyen arányú győzelemmel bajnoki elsőséget ünnepelhet, döntetlen és egy esetleges vereség esetén viszont a budapestiek nyakába kerül az aranyérem. Az már a találkozó előtt biztos volt, hogy szurkolóinkon nem fog múlni a dolog, hiszen utánpótlás-játékosok, stábtagok, vezetőségi tagok, szülők, a Haladás Viktória NB I-es csapat tagjai egy emberként buzdították a lányokat és mindent megtettek, hogy belehajszolják őket a sikerbe.
A találkozó elején – talán nem meglepő – nem estek egymásnak a felek, mindkét együttes kereste a fogást a másikon. Az már ekkor tisztán látszódott, hogy egyrészt hatalmas taktikai csatában fog eldőlni a bajnoki cím, valamint, hogy minden egyes labdáért csúszni-mászni fognak a csapatok. Igazán komoly helyzetet sokáig nem is lehetett feljegyezni, az első nagy lehetőség Varró Vera révén előttünk adódott, a vendégek hálóőre azonban menteni tudott. Hiába birtokolta többet a labdát a fővárosi alakulat, a mieink rendkívül fegyelmezetten, szervezetten tették a dolgukat, ebből próbáltak meg veszélyes támadásokat vezetni. Így érkeztünk el a 28. perchez, amikor Csejtei Emília szenzációs szöglete érintés nélkül kötött ki a kapuban, ezzel pedig 1–0-ra vezettünk és lépéselőnybe kerültünk. A Ferencvárosnak újítania, erősíteni kellett, próbáltak is nyomást helyezni ránk, de remekül álltuk a sarat. A játékrész végén aztán sajnálatos esemény borzolta a kedélyeket, ugyanis játékosunk, Kránicz Viktória és Madarász Laura összefejeltek, ami után hosszas ápolásra és mentőautóra is szükség volt, egyikük sem tudta folytatni a játékot. Hosszú percekig állt a játék, a folytatás után pedig már nem esett újabb gól, így aztán 1–0-s előnnyel mehettünk az öltözőbe az első félidőt követően.
A második felvonásban értelemszerűen már a vendégeknek kellett kockáztatnia és gólt szereznie, nekünk pedig hatalmas koncentrációra, csapatmunkára volt szükségünk a várható rohamok átvészeléséhez. Helyzetünket nem könnyítette meg, hogy a Kránicz Vikit váltó Kováts Annát szintén le kellett cserélni, így aztán ismét bele kellett nyúlnia a mérkőzésbe Tebeli Györgynek. Támadott is a fővárosi alakulat, rengeteg beadással, védelem mögé belőtt labdával próbálkozott, sok szögletet végezhetett el, mi azonban óriási munkát végezve, egymásért küzdve, egymást kisegítve kivétel nélkül elhárítottuk ezeket a veszélyeket. Elképesztő volt az iram, a küzdelem, de az idő egyre inkább a mi malmunkra hajtotta a vizet. Jöttek a friss erők, a cserék a pályára, akik lendületet hoztak a csapatnak, éreztük, hogy nem szabad ennyire magunkra húzni riválisunkat. Ez be is vált, sokkal több időt töltöttünk a Ferencváros térfelén és nagy erőket mozgósítottunk azért, hogy lezárjuk az összecsapást. A hajrában szinte tapintható volt a feszültség, a pályán és környékén szinte már mindenki számolta vissza a másodperceket, és hogy mikor hangzik el a találkozó végét jelző hármas sípszó. Taktikusan, okosan ellenfelünk térfelén tartottuk a labdát, bedobásokat harcoltunk ki, peregtek a másodpercek.
Kisvártatva aztán eljött az, amire mindenki várt: a találkozó véget ért, a boldog, önfeledt ünneplés pedig kezdetét vette. Játékosok, stábtagok, vezetőségi tagok, szülők egymás nyakában, örömkönnyekkel a szemükben ünnepelték ezt a fantasztikus sikert, amiért rengeteg dolgoztak az egész idényben. Természetesen a behűtött italok is előkerültek, a fieszta pedig a játéktér után az öltözőben folytatódott, többek között a Queen örökzöld dala, a We are the champions kíséretében.
Nagyon nagy gratuláció csapatnak, az utolsó három-négy hetünk minden volt, csak nem könnyű. A lányok bizonyították csupa nagybetűs sportemberi nagyságukat. Az utolsó négy mérkőzésünkön kétszer játszottunk a Puskás Akadémiával, volt egy pécsi túránk, majd megmérkőztünk a Ferencvárossal. Az első Puskás Akadémia elleni mérkőzés veresége után olyan három mérkőzés következett, melyeknél tudtuk jól, hogy csak három győzelemmel lehetünk bajnokok. Ahogy említettem, megmutatták a lányok, hogy mekkora sportemberek, mind a három találkozót behúzták, ráadásul például a pécsi mérkőzés előtt bőven volt rajtunk nyomás, hiszen tudtuk, hogy a Ferencváros milyen arányban győzte le az MTK-t. Hatalmas csapatmunka eredménye az, amit elértünk, öröm volt nézni, hogy a lányok hogyan küzdöttek egymásért. Ami szorosabban a mai mérkőzést illeti, talán a vendégeknél volt többet a labda, viszont azt éreztem, hogy a mi lányaink viszont talán egy hajszállal jobban akarták ezt a sikert. Természetesen gratulálok a Ferencvárosnak is, egész évben remekül futballoztak. Amit még mindenképpen el szeretnék mondani, hogy köszönöm a stábom munkáját, az egész Illés Akadémia támogatását, hogy a csapat mellett álltak, különösen itt a véghajrában. Köszönjük Markó Edinának és Székely Tibornak, az NB I-es csapat edzőinek, hogy mindig a lányok voltak szem előtt, hogy ők milyen terhelést kapjanak, mi lenne a számukra az optimális, és hogy maximálisan együtt tudtunk működni. Egy szónak is száz a vége, köszönet mindenkinek, aki részese volt ennek a sikernek, és le a kalappal a lányok előtt, nagyon büszkék vagyunk rájuk
– fogalmazta meg gondolatait a bajnoki címet jelentő siker után Tebeli György vezetőedző.
