Két korosztály két meccse a Lendvával

Két korosztály két meccse a Lendvával

Újabb hasznos meccsen tudott gyakorolni az Illés Akadémia U12 és az U11. 

Farkas B. – Graszl, Grünwald, Deéry, Nagy-Szabó, Szabó D., Geröly, Vincze, Fazekas B., Gyöngyösi, Bóni, Henc, Czeglédi, Németh M. összeállításban szerepelt a szlovéniai Nafta Lendva ellen az Illés Akadémia U12.  4X20 perc volt a játékidő, a magyarországi szabályok szerint játszottunk.

Tulajdonképpen az egész találkozó kiegyensúlyozott volt, ám 1:1 védekezésben, illetve a széleken is voltak hibáink. Ennek ellenére az ebből adódott lehetőségeket nem tudták gólra váltani a lendvaiak. Egy átlövésből jutott előnyhöz a vendégcsapat, míg mi csak helyzetek kialakításáig jutottunk.

A térfélcsere után is voltak jó teljesítmények nálunk, de azért a többség tompának tűnt. Benne volt a meccsben az egyenlítésünk, ám a lendvaiak újabb átlövésével eldőlt a mérkőzés, 2–0-ra a szlovének nyertek.

Az Illés Akadémia U11 is a Lendvát fogadta, itt a játékidő 4X15 perc volt. Kifejezetten jó iramú volt a játék, sokszor tetszetősen futballoztunk és szép gólokat szerezünk. Hujber Gábor keretében Abért Dávid, Markó Hunor, Mersich Máté, Mihályfi Milán, Németh Bercel, Simon Medox, Poór Zétény, Pungor Dominik, Szárnyas Marcell, Hegedűs Zsolt Soma, Major Levente, Nagy Levente, Gyalog Domonkos, Kumar Munael.

Nagyszerű meccset játszottunk a szlovén csapat ellen. A felkészülés kezdete óta most láttam a csapatot a legjobban játszani. Motiváltak voltak, de nem görcsösek, hatékonyak és tudatosok a játék építésében. A támadózónában sok volt az egyéni játék, emellett az összjátékban is jeleskedtek a gyerekek. A héten sok volt az új információ számukra, nem is volt kiemelkedő edzésünk, azonban a meccsünk kiválóra sikerült. Gyönyörű támadásokat vezettünk és távoli gólokból sem volt hiány

– értékelt Hujber Gábor vezetőedző.