Horváth András bombagólt szerzett a sógorok ellen.
Magyarország a legtöbb válogatott mérkőzését Ausztria ellen játszotta. Összesen 137-et. Ki ne emlékezne a legutóbbira? A 2016-os Európa-bajnokságon Szalai Ádám és Stieber Zoltán góljaival 2–0-ra győztünk. És ki emlékszik az ezt megelőzőre? Holnapután lesz 20 éve, hogy 2006. augusztus 16-án 2–1-re győztünk a gráci UPC-Arenában 11.000 néző előtt. Az első gólt Gera Zoltán szerezte, a másodikat pedig az Illés Akadémia szakmai stábjának tagja, Horváth András. Vele beszélgettünk.
A 2005/2006-os szezonban középpályásként 11 gólt szereztem a Sopronban, bent voltam az NB I-es bajnokság álomcsapatában. Az új szezon első hazai meccsén a fehérváriakat 2–1-re győztük le, mindkét gólt én jegyeztem – a meccs után pedig értesítettek a vezetők, hogy válogatott meghívó érkezett a nevemre. Ez volt a gyerekkori álmom, hogy felnőtt válogatott (is) lehessek – sportszerető családból származom, a nagypapám a Szombathelyi Dózsa vezetője volt, ő általa kaptam a futball DNS-emet. Édesapám és édesanyám is sok mindent tett azért, hogy elérjem a céljaimat, sajnos a papa már nem lehetett velünk, amikor a gráci meccs zajlott, de biztos vagyok benne, hogy fentről látott mindent! Bozsik Péter úgy fogadott, készüljek, mert a kezdőcsapat tagja leszek, ne idegeskedjek, aludjak nyugodtan. A meccsnap olyan, mintha ma történt volna. Kabát Péter volt a szobatársam, kis átmozgatás, regeneráció, csendespihenő volt a program. Nagyon jól sikerült a mérkőzés! Gera Zoltán góljával kerültünk előnybe és bő félóra elteltével jogtalan 11-est kaptak az osztrákok, ami kimaradt. Én pedig elmondhattam a 37. percben, hogy az első válogatott meccsemet be is találtam! Dárdai-Halmosi-Szabics volt a labda útja, ő készítette le Huszti Szabolcsnak, akinek a 9 méteres lövését kiütötte a kapus. Éppen középre, én pedig érkeztem és 17 méterről jobbal, nagy erővel a kapu bal felébe bombáztam. Nagy öröm volt ez a nap, hiszen 2–1-re nyertünk! Sajnos ezen kívül már csak egyszer adatott meg, hogy magamra húzzam a címeres mezt, de ettől függetlenül az álmom megvalósult – és 20 év távlatából is gyönyörű emlék.
Forrás: Nemzeti Sport