Nem okozott csalódást „vadonatúj” csapatunk

Nem okozott csalódást „vadonatúj” csapatunk

A sok hiányzó ellenére tiszteségesen helytállt az első helyre hajtó Ferencváros otthonában U17-es együttesünk.

Ferencvárosi TC U17 – Illés Akadémia U17 4–1 (1–0)
Illés Aka. U17.:
Olasz – Bodrogi, Kovács B., Nagy H. (Szentkirályi, 79.)  – Baján, Horváth A.,  Kopácsi Á. (Csörnyei, 86.), Stifter  –  Szvoboda (Udvardi, 64.), Katona, Pruska (Zsédely, 64.). Vezetőedző: Kovács László.
Gólszerző:
Zsédely (76., 2–1)

Április végéről elhalasztott mérkőzését pótolta be az első helyre hajtó Fradi otthonában U17-es csapatunk, még pedig a fővárosra zúdult komoly eső miatt műfüvön. Iskolai elfoglaltságok miatt tíz játékosára sem számíthatott a Kovács László és Nagy József alkotta szakmai stábunk, ennek ellenére az első félidőben kifejezetten jól tartották magukat akadémistáink. A hazaiak ugyan mezőnyfölényben játszottak, de ez helyzetekben nem igen nyilvánult meg. Sajnos a játékrész utolsó pillanataiban a ferencvárosiak gólra váltottak egy kipattanó labdát, így a szünetben ők vezettek 1–0-ra.

Térfélcserét követően nagyon gyorsan megduplázták az előnyüket a fővárosiak, de ez szerencsére ez nem fogta meg túlságosan a mieinkket. Előbb Zsédely Bence remek átadását követően Katona István került ziccerbe, de ez még kimaradt. Nem sokkal később viszont Zsédely Bence vállalta magára a befejezést, és mivel jól döntött, 2–1-re változtatta az állást. A mérkőzés hajrája azonban már a hazaiak szája íze szerint alakult: a 83., valamint 88. percben is bevették a kapunkat és összességében 4–1-re nyerték meg a mérkőzést.

Egy alaposan átalakított csapattal álltunk fel a mérkőzésre. A kezdőben több olyan ifjú labdarúgóink is lehetőséget kapott, aki korábban kevesebb játékpercet tudhatott magáénak. Mellettük pedig 2006-os fiatalok is pályára léphettek a Ferencváros ellen. A mérkőzés elején picit megfogott bennünket a műfű, mivel elég régén játszottunk ilyen felületen. Amúgy nagy taktikai csata zajlott, az első félidőben kevés helyzettel. A Fradi ugyan végig többet birtokolta a labdát, de összességében azt mondhatom, hogy játékban többet kaptam ettől a vadonatúj csapattól, mint amit vártam

– fogalmazott a mérkőzés után Kovács László vezetőedző.