Nem érdemeltek vereséget az U17-es lányok

Nem érdemeltek vereséget az U17-es lányok

Női U17-es csapatunk a szombatról a hét közepére halasztott mérkőzésen balszerencsés vereséget szenvedett az MTK Budapest vendégeként.

MTK Budapest U17 – Illés Akadémia-Viktória U17 2–1 (0–0)
Illés Akadémia-Viktória U17:
Kocsi P. – Kleinert P., Czuczai M., Pintér T., Szabó F. – Németh Z., Ceglédi B. – Nagy B., Simon E. (Bukor Z., 67.), Csombor L. – Gyócs-Németh C. (Müller Zs. 62.). Vezetőedző: Győrffy Mátyás.
Gólszerző: Csombor L. (0–1, 54.)
Kiállítva: Czuczai M. (92.)

Vannak olyan pillanatok, amikor nehéz egyenlőségjelet tenni a futball és az igazságosság szavak közé. Ilyen a mostani is, U17-es csapatunk budapesti, MTK elleni mérkőzésére gondolva. Persze, nem történt semmiféle ármány, nem történt olyan, ami miatt bárki ne nézhetne a tükörbe: egyszerűen „csak” a végeredmény nem tükrözi azt, ami a pályán, a találkozó 90 perce alatt történt.

Győrffy Mátyás csapata az első félidőben lényegesen jobban játszott ellenfelénél. Gól ugyan nem született ebben a játékrészben, de akadémistáink többet birtokolták a labdát, tudatosabban futballoztak és több helyzetet alakítottak ki, mint ellenfelük.

A második játékrészre eltűnt ugyan a különbség, a Hettiger Pannit megelőző Csombor Luca által lőtt gólunkra válaszolni tudott az MTK, de a mérkőzés utolsó harmadában is az Illés Akadémia-Viktória játszott fölényben, ekkor is a mieink alakítottak ki több kecsegtető lehetőséget a kapu előtt, miközben az egyre jobban elfáradó ellenfél a rúgjuk fel mélységből a labdát, azután majd lesz valahogy taktikát választva óvta az egyik pontot.

Elkönyveltük, hogy a futball nem igazságos, U17-es gárdánk igazán rászolgált volna arra, hogy ne csak egy ponttal a tarsolyában buszozzon haza. Így volt ez a 92. percig.

Akkor azután egy „nem feltétlenül indokolt” kiállítás után, a tizenhatos jobb oldalától, szabadrúgást lőhetett az MTK. Tény, Gávris Gabriella labdája úgy vágódott a keresztlécet is érintve a hálóba, hogy azt a világ minden stadionjában felállva tapsolták volna. Az addig csak igazságtalan, még igazságtalanabb lett.

Középkezdésre nem is volt már idő.

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a bemelegítésnél az eredetileg kezdőkapusnak jelölt Spilenberg Maja bokasérülést szenvedett. Ritkán látni ilyet, mindkét csapat kapusa megsérült a találkozó előtt, a kispadra tervezettek kezdtek.

A kezdeti pontatlanságok után fokozatosan átvettük a játék irányítását, de hiába voltunk fölényben, sajnos csak egy gólt tudtunk szerezni. Ha nagyobb hittel és hidegebb fejjel futballozunk, rúghattunk volna többet is – így azt mondom, ennyi pontatlanság, rossz döntés nem fér bele az akadémiai bajnokságban. Megbüntettek minket a végén, de nem csak emiatt van hiányérzetem. Önmagunkhoz képest nyújtottunk keveset és hiába szeretett volna nyerni a csapat, vereség lett a vége. Csalódottak vagyunk, de szombaton, hazai pályán, már javíthatunk

– értékelt Győrffy Mátyás vezetőedző.