Négygólos meccsek Zalaegerszegen

Négygólos meccsek Zalaegerszegen

A kapufa a kék-fehérekkel volt.

 

ZTE U12 – Illés Akadémia U12 3–1 (1–1, 2–0, 0–0)

Illés Aka. U12.: Szalai-Horváth A. – Laczó, Horváth S., Szántó – Hideg, Papp M. – Horváth V., Nyári, Grádvohl. Cserék: Andor, Horváth Á., Farkas, Vert, Karvalics, Moldován. Vezetőedző: Takács Csaba

Gólszerző: Papp M.

A célnak megfelelően labdabirtoklási fölényben játszottak akadémistáink, akik sok helyzetet dolgoztak ki, ám azokat rendre ki is hagyták. Takács Csaba tanítványai rengeteg ziccert, valamint egy büntetőt is elhibáztak. Ezen kívül összesen nyolc alkalommal találták el a kapufát. A szinte végig védekező zalaegerszegiek három kontrát fejeztek be góllal, és így nyertek 3–1 arányban.

Lényegében elégedett vagyok a srácok játékával, ám a helyzetkihasználáson feltétlenül javítanunk kell. Emellett pedig a labdavesztés utáni átmeneten is sokat kell még dolgoznunk

– értékelt a találkozót követően Takács Csaba vezetőedző.

 

ZTE U14-Illés Akadémia U14 2–2 (1–1)

Illés Aka. U14.: Németh B. – Szijjártó Áron, Tóth B., Blum, Pál – Németh R., Vert, Csonka – Őri, Mayer, Szabó B. Cserék: Tama – Abért, Rózsa, Bigun, Bécsy, Zancsics, Vér. Vezetőedző: Tóth Zsolt

Gólszerzők: Németh R., Rózsa

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, Tóth Zsolt legénysége játszott némi fölényben, ám egy egyéni hiba után a hazaiak szerezték meg a vezetést. Szerencsére egy jól eltalált távoli lövéssel még az első játékrészben sikerült egyenlíteni. Szünet is jól játszottak akadémistáink, de egy kontra végén ismét a ZTE jutott előnyhöz. A lefújás előtti pillanatokban azonban Rózsa egy fejesgóllal újfent egalizálni tudott.

Úgy gondolom, hogy a döntetlen reális eredmény. Lényegében elégedett vagyok. Tetszett a fiúk kreatív játéka, de a támadásépítésen még sokat kell javítanunk, mert kevés helyzetet dolgoztunk ki

– nyilatkozta a derbi után Tóth Zsolt vezetőedző.