Négy fiatalunk edzett az Észak-nyugati régió válogatottjával

Négy fiatalunk edzett az Észak-nyugati régió válogatottjával

Székesfehérváron folytatódott az UEFA-MLSZ leány U14-es fejlesztési program Észak-nyugati régiójának munkája.

A 2021/2022-es program a 2008-as és 2009-es lányokra fókuszál, akadémiánkat, azaz az Illés Akadémiát is négy, ebbe a korosztályba tartozó labdarúgó képviselte. Alasz Hanna, Csombor Luca, Kopfensteiner Szonja és Sági Fruzsina – ezúttal is jó teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet. Először a délelőtti edzésen, majd délután a MOL Fehérvár U16-os csapata ellen mérkőzésen is bizonyíthattak.

A regionális foglalkozások célja, hogy a havonta tartott közös edzéseken kialakuljon, majd összecsiszolódjon az a válogatott keret, amely a programot záró minitornán képviseli majd a Balatontól északra, illetve a fővárostól nyugatra működő klubokat, a játékosok számára pedig az „előszobát” jelenti a majdani országos korosztályos (U15-ös) válogatott előtt.