Négy akadémistánk játszott a női U19-es válogatottban

Négy akadémistánk játszott a női U19-es válogatottban

Az Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar női U19-es válogatott, Telkiben, 2–2-es döntetlent játszott Lengyelország ugyanilyen korosztályú csapatával.

A Turtóczki Sándor által irányított válogatottban négy akadémistánk lépett pályára. Csizmadia Zsófia a kezdőcsapatba került, 60 percet játszott, az utolsó félórára váltotta őt Németh Mirtill, Varró Veronika a második félidőre állt be, míg Kiss-Lantos Hanna az utolsó húsz percben játszott. Egyetlen más sportszervezet sem adott ennyi játékost a válogatottba, sőt az Illés játékosai közül Kaszap Kamilla és Németh Zsófia Peónia is ott volt a keret tartalékjai között.

Válogatottunk a ferencvárosi Németh Diána fejesével szerzett vezetést, majd azután, hogy a lengyelek egyenlíteni tudtak a második félidőben, az Angliában játszó Siber Gloria révén újból előnybe kerültünk. Sajnos, nem sikerült a mérkőzés végéig megőrizni a fórt, és Turtóczki Sándor is azt mondta a mérkőzés után, a látottak alapján a döntetlen reális eredmény.

A magyar és a lengyel U19-es csapat szombaton, Telkiben ismét megmérkőzik, majd előbb két összetartás, utána pedig október 20-26 között már az Eb-selejteztő következik. Az U19-es korosztályban az UEFA által A-ligának is nevezett „felsőház” 4. csoportjában a mini-torna házigazdája, Dánia, valamint Finnország és Törökország lesz a mieink ellenfele Hvidovréban és a Koppenhága egyik

kerületének számító Østerbróban. A magyar női U19-es válogatott Finnország ellen kezdi majd a

tornát, utána jönnek a dánok, végül a törökök.