Nagyon boldog születésnapot, Réka!

Nagyon boldog születésnapot, Réka!

U19-es csapatunk középpályása, Molnár Réka ma ünnepli 18. születésnapját.

Réka a Viktória FC-ben nevelkedett, kilenc évvel ezelőtt, 2012-ben került a csapathoz. Már rögtön a következő évben, 2013 szeptember 27-én, mindössze 10 esztendősen bemutatkozott az U15-ös bajnokságban, ahol első gólját a PMFC csapata ellen szerezte. Középpályásunk ezt követően az U16-os együttes oszlopos tagja volt, majd a 2019/2020-as idénytől kezdve a legnagyobb akadémiai korosztályt erősíti.

Tebeli György vezetőedző így vélekedik Rékáról:

Egy technikailag rendkívül képzett játékos, aki nem mellesleg remek rúgótechnikával rendelkezik és erőssége a rövidpasszos játék is. Amiben előrébb kell lépnie, fejlődnie kell, az a futómunka, illetve a védekező feladatok ellátása.