Nagyon boldog születésnapot, Csongi!

Nagyon boldog születésnapot, Csongi!

Tizenhatodik születésnapját ünnepli ma utánpótlás-válogatott játékosunk, Papp Csongor.

Zalaegerszegen született és hét éves volt, amikor a ZUSC-nál edzésre jelentkezett. Négy év után a ZTE kötelekébe került, ahonnét egy szezont követően az Illés Akadémiára költözött. Csongi az U13-as korosztályunkba került (ott 2017. szeptember 24-én játszotta első meccsét: ekkor az SC Sopron ellen győztünk 3–1-re), ám 2017. szeptember 9-én az egy évvel idősebbek között játszotta első tétmérkőzését az Illés Akadémia mezében. A DVSC érkezett Szombathelyre: a piros-fehérek előnybe is kerültek, de a (tegnapi szülinapos) Kállai Zalán egyenlített, majd pályára lépett Csongi, aki a 83. percben a győztes gólt is megszerezte a mieinknek! Novemberben meglőtte első gólját az U13-asoknál is: a Csorna ellen idegenben 17–0-ra nyertek akadémistáink, és ebből a „csomagból” hetet vállalt ő maga! A 16 bajnokin összesen 23 gólt szerzett, az U14-eseknél 5/1-es volt a mérlege. A 2018/2019-es bajnokságban alapembere volt a 8. helyen záró U14-es csapatunknak. 28 találkozón 8 gól fűződik a nevéhez: egyszer duplázott, a 2019. március 23-án megrendezett Nyíregyháza elleni, hazai 6–2 során. A tavaly márciusig tartó csonka pontvadászatban az U15-ös csapatunkban 15 meccsen 7 találatot szerzett, mindeközben már hat találkozón az U16-os korosztályban játszott. A mostani kiírásban 10/4-es mutatóval bír (kétszer: a Paks és az MTK ellen duplázott), de már háromszor az U17-eseknél is játszott.

Csongorról Kovács László, az U16-os csapat vezetőedzője adott jellemzést:

Korosztályos válogatott, profi hozzáállással, nagyszerű bal lába van. Kellő gyorsasággal rendelkezik. Remek előkészítő, viszont az elővételezésben javulnia kell.