Nagyon boldog születésnapot!

December 14-én tölti be 15. életévét Szemes Bálint.

Még 2012-ben a Lurkóban kezdett el futballozni, és a 2016/2017-es megyei U14-es bajnokság végén már aranyérem került a nyakába: 6 meccsen játszott. A Király SZE ellen lőtte első gólját. A következő évben ugyanebben a bajnokságban 3. lett csapatával (9/2), és párhuzamosan szerepelt az U14-es II. osztályban is, ahol 25 találkozón kapott lehetőséget. Négyszer az U13-as első vonalban is játszott. A 2018/2019-es kiírásban összesen 30-szor lépett pályára, és az U14-ben, valamint az U15-ben is betalált.

A 2019/2020-as szezonra került az Illés Akadémiára. 2019. augusztus 23-án Pakson mutatkozott be nálunk az U15-ösök között az I. osztályban: a félbeszakított bajnokságban összesen 10-szer játszott. Idén már az U16-os bajnokságban szerepelt, az ősz során összesen 9 alkalommal.

Kovács László, az Illés Akadémia U16-es korosztályának vezetőedzője jellemezte Bálintot:

Nagyon jó futballalanyt ismertem meg benne: látszik rajta, hogy szereti, amit csinál, a munkát alázattal végzi, az edzéseken mindig 100%-osan pörög. A technikai képzettségén van még csiszolni való, de látom, hogy szorgalommal igyekszik az esetlegesen meglévő hiányosságot pótolni. Igazi csapatember!