Most még a türelem a legfontosabb

Most még a türelem a legfontosabb

Hosszú kihagyás után léphetett ismét pályára Szijjártó Ármin, aki akadémiánk U17-es csapatának két mérkőzésén három gólt szerzett. Pedig eddig csupán bő egy félidőnyi játéklehetőséget kapott.

A nyári átigazolási szezonban érkezett a Puskás Akadémiáról utánpótlás-nevelő centrumunkba Szijjártó Ármin, aki tavaly ősszel keresztszalag-szakadása miatt komoly térdműtéten esett át. Az operációt követően már több, mint fél év telt el, és április 17-én eljött a nagy nap: Ármin ismét pályára léphetett. Az U17-es együttesünk Gyirmót elleni bajnokijának 71. percében állt be Domján Donát helyére, és ha már lehetőséget kapott, gyorsan rúgott is két gólt. A Nyíregyházával vívott derbin már egy kerek fél órát kapott Sátori Barnabás vezetőedzőtől, amit egy találattal hálált meg. Azaz szűk 50 minutum alatt három gólt szerzett eddig.

Nagyjából nyolc hónapot vett igénybe a felépülésem. Igazság szerint tétmeccset még régebben, tavaly márciusban játszottam utoljára. Gyorsabban eltelt ez az egész időszak, mint ahogyan arra előzetesen számítottam. Bár a vége azért már nagyon nehéz volt, mert amíg a többiek labdás gyakorlatokat végeztek, addig én csak róttam a körök a játéktér körül. Most viszont végre pályára léphettem, de szigorúan betartjuk a fokozatosság elvét. Szerencsére fájdalmat már egyáltalán nem érzek, de azt a bizonyos pattanó hangot, ami a szalagszakadás jele, soha többé nem szeretném hallani. Nagyon vártam a Gyirmót elleni meccset, mert már előre szólt az edzőnk, hogy kapok 20 percet. Furcsa volt ilyen hosszú idő után visszatérni, de megpróbáltam újra élvezni a játékot. Nagyon örültem az első gólomnak, mert az egy nehéz időszak véget jelentette a számomra. De ettől függetlenül megpróbálok türelmes maradni, mert csak fokozatosan térhetek vissza. Bár nagyon jó lenne már egy meccset végigjátszani

– fogalmazott Szijjártó Ármin, aki a Puskás Akadémiáról érkezett hozzánk. Elmondása szerint régi ismerősök fogadták az Illés Akadémián.

Szekeres Enzó már korábban is csapattársam volt és ő is csupa jót mondott az itteni körülményekről. Rugovics Vendel pedig régebben volt már az edzőm és most ismét összefutottunk. Vele is sokat beszélgettem a váltás előtt. Emellett pedig sokat számított az a jövőkép, ami itt először az U19-es csapatot, majd pedig a Haladás felnőtt együttesét jelentheti. Ráadásul szimpatikus volt az a kitartás, ami a vezetőség részéről megnyilvánult az átigazolásommal kapcsolatban. Nagyon jól érzem magamat itt. Az infrastruktúra országos szinten is kiemelkedőnek mondható, a társaság remek, a hangulat mindig jó. Családias a légkör. A szakmai stáb pedig mindent megtesz a fejlődésünk érdekében

– zárta szavait U17-es csapatunk gólerős támadója, aki a beszélgetés után már indult is a gárda edzésére, amit Sátori Barnabás és Szűcs János tartott a számukra.

Úgy gondolom, hogy az egészségügyi részlegünk nagyon jó munkát végzett Ármin rehabilitációjával kapcsolatban. Most már ott tartunk, hogy folyamatosan növelhetjük a pályán töltött perceit. Nyilván rendszeresen ellenőrizzük az állapotát, próbáljuk a legideálisabban beállapítani nála a terhelés és a pihenés arányát. Amúgy már nagyon vártuk a visszatérését, mert tudjuk róla, hogy egy nagyon jó képességű játékos. Gyors, robbanékony, gólerős, emellett pedig a kellő magabiztossága is megvan. Jelenleg szépen, fokozatosan építjük vissza. Sokat várunk tőle, de nem akarunk túlságosan nagy terhet rakni rá. Természetesen örülünk annak, hogy kétszer csereként beállva már három gólnál tart. De neki is türelmesnek kell maradnia, ahogyan mi is azok vagyunk vele kapcsolatban

– mondta Sátori Barnabás vezetőedző, aki legközelebb szombaton az Újpest elleni idegenbeli bajnokin szavazhat majd bizalmat Szijjártó Árminnak. Persze csak a fokozatosság elvét szigorúan betartva.