Mindkét U17-es csapatunk és az U14 játszik itthon

Mindkét U17-es csapatunk és az U14 játszik itthon

Elmarad a tabellaelső U19-es együttesünk találkozója.

A Horváth András irányította U19-es csapatunk hét alkalommal fog edzeni a héten, ám a Diósgyőr elleni szombatra tervezett mérkőzés a miskolciak kérésére elmarad.

A Szombathelyen 100%-os, míg idegenben nyeretlen Illés Akadémia U17 hét edzés után szombaton a Honvéd-MFA együttesét fogadja hazai környezetben. Reméljük, folytatódik a jó széria!

Sátori Barnabás és Körhöcz György együttese rangadóra készül egész héten. Hét tréning után szombaton 11 órakor a MOL Fehérvár vendégeként lépnek pályára az U16-osaink: a második helyezett vendége lesz a tabellaelső Illés Akadémia.

Hét alkalommal jelentkeznek gyakorlásra Németh Richárd és Varga Roland tanítványai. A három forduló után veretlen szombathelyiek Felcsútra látogatnak: a Puskás Akadémia eddig egy meccset játszott csak, azon 2–0-ra kikaptak az UTE együttesétől.

6,6-os mérkőzésenként gólátlaga van eddig az Illés Akadémia U14-nek: 2,6-ot rúgunk, 4-et kapunk. Ezen lehet javítani most hétvégén. Nagy László csapata az eddig öt meccsen még pontot sem szerző Diósgyőrt fogadja.

Október első szombatján – a Veszprém kérését akceptálva – nem lépett pályára sem az Illés Akadémia U13, sem az U12. Szűcs János és Faggyas Milán, illetve Tóth Zsolt és Hujber Gábor csapata is szerda kivételével minden hétköznap délután fog edzeni, szombaton pedig Győrbe utazik mindkét korosztályunk.

Biegner Dániel és Pados József U11-esei négy edzés után szombaton Budapestre látogat bajnoki fordulóra, vasárnap pedig a stájerországi Wildonban szerepelnek nemzetközi tornán.

Faggyas Milán és Szabó Róbert is négy tréninget vezényel az U10-eseknek, míg Hujber Gábor hármat az U9-nek. Ez a két korosztály is rajta lesz a szombati budapesti járaton: ellenfeleink a Népligeti Sportközpontban a Ferencváros, a Barca Academy és a Gödöllői SK lesznek.

Pados József U8-asai és Szabó Róbert U7-esei kedden, csütörtökön és pénteken gyakorolnak, vasárnap pedig Bozsik-fesztiválozni fognak.

Hat edzést fog vezényelni Tebeli György a leány U19-nek, míg ötöt Győrffy Mátyás a leány U17-nek. Csombor Lucáékra újabb rangadó vár, hiszen a veretlen Puskás Akadémiát látják vendégül. Ferencsik Evelin U15-ös korosztálya hétfőtől-csütörtökig ötször fog edzeni, és hasonlóan a leány U19-esekhez, nem lép pályára bajnoki mérkőzésen.