A támadó középpályás a Lecce elleni nemzetközi felkészülési mérkőzésen is játszott.
Kiugró szezont tudhatott maga mögött Mihály Dániel: a 2025/2026-os kiírásban kupadöntőig menetelt az U17-es csapatunkkal, míg a bajnokságban hat találatig jutott. Már tavasszal is a Haladással edzett – hatszor kerettag is volt, a felkészülést pedig Simon Ádám irányításával kezdte meg. Most szerződést írt alá a zöld-fehérekkel.
Még 2022-ben kerültem az Illés Akadémiára – Székelyudvarhely után az akadémia lett a második otthonom. Már akkor is az volt a vágyam, hogy a felnőttek között mutatkozhassak be – annak egyik lépcsője ez a szerződés. Nagyon örülök a lehetőségnek, igyekszem megszolgálni a bizalmat! Úgy érzem, jól sikerült az előző bajnokság: jöttek a gólok és a gólpasszok, a teljesítményemre fel is figyeltek a Halinál. A Haladással csináltam végig a felkészülést, várjuk a bajnoki rajtot – a cél pedig egyértelmű: fel kell jutni az NB II-be! Ezért teszünk meg mindent! Amikor meséltem a szüleimnek, hogy szóba kerül a szerződés, ők is nagyon boldogok voltak – várják, hogy megmutassam magam a felnőttek között
– nyilatkozta Mihály Dániel.