Az U19-es leánykorosztályunk nyolc tagjától búcsúztunk el.
Az Illés Akadémia női szakágának díjátadó ünnepségén köszöntöttük a korosztályok legjobbjait – valamint búcsút vettünk azoktól, akik elköszönnek az utánpótlásfutballtól is.
Bényei Bernadett 30 alkalommal állt az Illés Akadémia kapujában: a 2023/2024-es kiírásban ezüstérmes lett az U19-esekkel, a 2025/2026-osban pedig bronzérmes. Az NB I-ben 2026. április 4-én mutatkozott be a Viktoria FC színeiben.
Bukor Zoé 89 bajnoki mérkőzésen 6 gólt szerzett, Giczi Kata ugyancsak 89-szer játszott Illés Akadémia-mezben, az ő nevéhez 3 gól fűződik. Mindketten ezüstérmesek lettek a 2023/2024-es szezonban az U17-esekkel, míg a 2025/2026-osban pedig bronzérmet értek el az U19-cel.
Kocsi Petra Hedvig 76 találkozón védte az Illés Akadémia kapuját. A 2023/2024-es bajnokságban az U17-tel és az U19-cel is ezüstérmes lett, míg a most magunk mögött hagyott küzdelemsorozatban 3. helyen zárt az U19-es csapattal. Utánpótlás-válogatott, 2024. október 2-án debütált az NB I-ben, ahol összesen 15-ször szerepelt.
Lukács Korina 81 meccsen 1 gólt szerzett: a 2023/2024-es és a 2024/2025-ös kiírásban is második lett az U17-esekkel, míg az U19-esekkel a 2025/2026-os szezont bronzérmesként zárta. Szerepelt az utánpótlás-válogatottban.
Müller Zsófia 79 bajnoki találkozón húzta magára a zöld vagy a fehér mezt, 15 találatot jegyzett. A 2023/2024-es bajnokságban az U17-tel és az U19-cel is ezüstérmes lett, a 2025/2026-osban pedig az U19-cel bronzérmes. Utánpótlás-válogatott. 2025. április 19-én debütált az NB I-ben, összesen 11-szer játszott.
Polovics Dorina négy szezon alatt 85 meccsen 38 gólt szerzett! A 2023/2024-es bajnokságban az U17-tel és az U19-cel is ezüstérmes lett, a 2024/2025-ös idényben az U17-tel zárt a 2., míg a 2025/2026-os kiírásban az U19-cel a 3. helyen. Utánpótlás-válogatott. 2025. szeptember 27-én játszott első alkalommal az NB I-ben, amit még 6 alkalom követett.
Takács Míra 93 bajnoki mérkőzésen 10 gólt ért el az Illés Akadémia csapataiban. A 2023/2024-es és a 2024/2025-ös szezon végén is második lett az U17-esekkel, míg a 2025/2026-os kiírásban bronzérem került a nyakába.
A búcsúzók közül Bukor Zoé, Kocsi Petra Hedvig, Lukács Korina, Müller Zsófia, Polovics Dorina és Takács Míra is az Illés Akadémia Gimnáziumában tanultak és érettségiztek.
Az Illés Akadémia női szakágában eltöltött évek nemcsak mérkőzéseket, gólokat és érmeket jelentenek, hanem közösséget, fejlődést és olyan élményeket, amelyek egy életre szólnak. A búcsúzó játékosok munkája, kitartása és példamutatása maradandó értéket hagyott maga után a pályán, és azon kívül is.
Köszönjük, hogy részesei voltatok az akadémia történetének, és sok sikert kívánunk nekik a következő fejezethez, bármerre is vezet az utatok. Az Illés Akadémia mindig büszkén tekint rátok.