Megyei diákolimpia: egy ezüst- és két bronzérem

Megyei diákolimpia: egy ezüst- és két bronzérem

A városi folytatásaként következett a megyei csapatverseny.

A Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Atlétikai Szövetséggel közösen rendezte meg a diákolimpia keretén belül az ügyességi és váltófutó csapatbajnokságot. A múlt héten a városi versenyek zajlottak, most pedig már a megyeiek. A helyszín a Sugár úti atlétikai centrum volt, az Illés Akadémia Gimnáziuma részéről négy csapatszámban indultunk. A Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Technikumtól kaptunk kölcsön szöges cipőket, ami ezekben a számokban komoly előrelépést jelentett számunkra a múlt héthez képest.

A futószámok közül a svédváltóban (100-200-300-400 métert futottak a résztvevők) ezüstérmet szerzett a Kopácsi Balázs, Kopácsi Áron, Őri Bálint és Bene Dániel összetételű csapatunk. A leányok között a Csák Eszter, Szabó Fanni, Hécz Zsuzsanna, Mesterházy Ivett összeállítású négyes fölényesen megnyerte a saját futamát, míg a másikban hárman is jobb eredményt értek el, mint mi – így mindössze 1 másodperccel lemaradva – a negyedik helyen zártunk.

A fiúcsapatunk (Pfeiffer Noel, Takács-Földes Olivér, Bene Dániel, Lehel Roland) magasugrásban, míg a lányok távolugrásban (Csáki Eszter, Szabó Fanni, Farkas Boglárka, Mesterházy Ivett) végeztek dobogón és szereztek bronzérmet!

Jelentős mezőny gyűlt össze a megyei diákolimpai versenyre. Mivel szűkösek voltak a gyakorlási lehetőségeink, rendkívül elégedett vagyok az elért eredményekkel – ez utóbbiak elsősorban a fiúk és a lányok egyéni adottságaiból születtek meg. Egyelőre még nem ismerjük az országos selejtező szintjeit, így várjuk, hogy Magyarország legjobb 16 csapata közé bejutottunk-e. Gratulálok diákjaink sikeres szerepléséhez

– értékelte a diákolimpia megyei versenyét Lengyel Miklós testnevelőtanár.