Megkezdte nagy menetelést U16-os válogatottunk

Megkezdte nagy menetelést U16-os válogatottunk

Lejátszotta első két nemzetközi edzőmérkőzését a Belvon Attila vezette magyar korosztályos nemzeti csapat. A 2023-as hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő gárda második meccsét végigjátszotta Bolla Bálint.

Kifejezetten bő kerettel, egészen pontosan 25 játékossal kezdte meg a 2023-ig tartó nagy menetelését a többségében 2006-os születésű focistákból álló U16-os válogatottunk. A Belvon Attila által irányított szakmai stáb ezúttal Nagykanizsán tartott edzőtábort, melynek programjában két nemzetközi felkészülési mérkőzés is szerepelt.

Természetesen nagyon örültem annak, hogy ezúttal is meghívást kaptam az összetartásra. A legtöbb játékost, hetet a Puskás Akadémia adta. Az Illésről most is csak én voltam, de ez újfent nem okozott problémát. A szobatársam szokás szerint a szintén szombathelyi illetőségű Somfalvi Bence volt.  A nem túlságosan kemény edzéseken a szlovének elleni két mérkőzésre gyakoroltunk

– fogalmazott Bolla Bálint, aki az első, amúgy 1–0-s magyar győzelemmel végződött találkozón nem lépett pályára. A második meccsen, melynek Gornja Radgona adott otthont, viszont már végig a pályán volt akadémistánk. Ez a derbi 2–2-s döntetlennel zárult. Bálint ezúttal nem középpályást, hanem jobb oldali belső védőt játszott.

A szakmai stáb eleve úgy próbálta elosztani a játékperceket a két összecsapáson, hogy mindenki nagyjából azonos mennyiséget kapjon. Így aztán nem is voltam csalódott azért, mert az első meccsen nem játszottam. A második találkozón számítottam arra, hogy a védelem tengelyében kapok szerepet, mert ezt már korábban is megemlítették Belvon Attiláék. Amúgy teljesen mindegy, hogy milyen poszton szerepeltetnek, csak pályára léphessek. Úgy érzem, hogy nem okoztam csalódást. Azt viszont picit sajnálom, hogy a végén nem tudtuk megnyerni a mérkőzést. Talán egy kissé elfáradt a csapatunk a végére, így tudták a szlovénok döntetlenre menteni a mérkőzést

– zárta szavait az Illés Akadémia U16-os válogatott futballistája, aki nagyon bízik abban, hogy az október végén esedékes következő összetartásra is meghívást kap. A távlati célja pedig természetesen az, hogy a 2023-as hazai rendezésű korosztályos Európa-bajnokságon is pályára léphessen.

Fotó: Páll Áron/MLSZ