Második lett az Illés Akadémia U14

Második lett az Illés Akadémia U14

A Balogh Imre Emléktornán szerepeltek Nagy László és Biegner Dániel tanítványai.

Pénteken utazott el az Illés Akadémia U14, és Miskolcon szállt meg a társaság. Nagy László és Biegner Dániel a Varga N. – Tóth D., Mihály, Szakály, Nyári O., Hideg, Bosnyák Botond, Papp M., Kiss-Szécsényi, Grádvohl, Hováth Á., Sánta, Tasnádi, Bosnyák Bence, Bogdán, Moldován, Laczó, Angler, Börczi, Axnix összeállítású kerettel dolgozott.

A mieink három mérkőzést játszottak, egy-egy találkozó 2X25 perces időtartamú volt.

Eredmények:

Illés Aka. U14 – Kelet-Szlovákia U14-es Válogatottja 2–3
Gólszerzők:
Bosnyák Botond, Papp M.

Illés Aka. U14 – Diósgyőri VTK U14 4–0
Gólszerzők:
Papp M. (2), Kiss-Szécsényi, Sánta

Illés Aka. U14 – FC Kosice U14 3–0
Gólszerzők:
Nyári O., Horváth Á., Papp M.

A két győzelem és egy vereség azt jelentette, hogy a mieink a Balogh Imre Emléktorna második helyén zártak, az első helyen a bennünket is legyőző Kelet-szlovák válogatott végzett.

A gyerekeknek ez volt az első hosszabb kirándulása az eddigi pályafutásuk alatt. Diósgyőrben szálltunk meg, és ma reggel utaztunk tovább Kassára. Az első meccsen – ahogy később kiderült: a torna legerősebb csapat ellen játszottunk – nagyon jó iramú találkozót tudtunk le. Helyzetek voltak mindkét kapu előtt, mi jól néztünk ki, 1–1-gyel fordultunk. Egy remekül focizó, és fizikálisan kiemelkedő srácok alkotta válogatottal meccseltünk. Előnybe kerültünk a második félidőben, de a végén fordítani tudtak. A Diósgyőr ellen folytattuk ezt a játékot, kreatívak voltunk, a srácok élvezték a futballt, rugdostuk a gólokat – és ehhez hasonlóan szemet gyönyörködtetően szerepeltünk az utolsó meccsen a kassaiak ellen is. Futómennyiség, akarat, hozzáállás – ezek a tényezők mind-mind tetszettek! Most is bizonyították a srácok: sok az egyéniség a csapatban, és jó focit mutattak be, gratulálok nekik

– nyilatkozta már hazafelé Nagy László vezetőedző.