Második hely Grazban

Második hely Grazban

Három ellenfél, négy mérkőzés, második hely.

A szezon első tornájára Grazba utazott az Illés Akadémia U9. A magyarországi szabályoktól eltérően, 6+1-es felállásban és nagyobb területen: a félpályán keresztben játszottunk. A tornán négy csapat indult, mindenki játszott mindenkivel, majd a két legjobb eredményt elérő a döntőben is összecsapott egymással. Egy-egy mérkőzés 15 percig tartott. A rendező JAZ GU Süd elleni 1–1-gyel nyitottunk, majd a St. Ruprecht B-jelű gárdáját 7–0-ra, az A-jelűt 5–1-re vertük meg. A döntőben egy végig kiélezett meccsen 1–0-ra kikaptunk a JAZ GU Süd csapatától.

Ahhoz képest, hogy soha nem játszottunk még ilyen felállásban és ekkora pályán, tökéletes megoldották a gyerekek. Bátran és gólra törően fociztunk. Sok helyzetet alakítottunk ki, egyéni és kombinatív játékkal. Mindenki előtt le a kalappal, hiszen csere nélkül teljesen új játékhelyzeteket megismerve nagyon ügyesen játszottak

– mondta Pados József, aki ezen a napon a Fazekas Benedict, Francsics Máté, Gyulovics Milán, Henc Dénes, Könye Gergő, Rácz Ábel és Sákovics Milán alkotta kerettel dolgozhatott együtt.