Már az első félidőben kialakult a végeredmény

Már az első félidőben kialakult a végeredmény

A gyorsan bekapott két gól után rendezték a soraikat U15-öseink, és vállalható eredményt értek el a rendkívül jó erőkből álló Honvéd otthonában.

Budapest Honvéd-MFA U15 – Illés Akadémia U15 2–1 (2–1)
Illés Aka. U15:
Németh B. – Tasnádi Á., Markó (Bolla Á., 41.), Kelemen M. (Nyári, 41.), Molnár L. (Papp M., 41.) – Meskó (Hideg, 66.), Klement, Sági (Hende, 41.) – Tóth E., Sipos-Kiss (Sánta, 41.), Szele. Vezetőedző: Németh Richárd.
Gólszerző:
Szele (40., 2–1)

Ugyan nem kezdték rosszul a mérkőzést akadémistáink, ám a 11. percben egy védelmi hibánkat kihasználva vezetést szereztek a hazaiak, akik nem sokkal később megduplázták az előnyüket. A mieink a folytatásban rendezték a sorokat és a félidő hajrájában sikerült szépíteniük Németh Richárd és Varga Roland tanítványainak: Meskó Márk labdaszerzését követően Szele Máté vette be a Honvéd kapuját. Mint később kiderült, ezzel be is állította a 2–1-es végeredményt.

A szünetben a hétvégi szakolcai tornára készülő U15-ös csapatunk ötöt cserélt, így viszont a második játékrészben már inkább a fővárosiak domináltak. Egy-két nagyobb helyzetet ugyan kialakítottak, de újabb találatot nem szereztek. Akadémistáink ebben az időszakban inkább a védekezéssel törődtek, amit nem is csináltak rosszul. A mérkőzés utolsó pillanataiban még volt a Honvédnak egy nagy ziccere, ám az kimaradt, így a vége 2–1 lett a fővárosiak javára.

Ugyan sok jó dolgot láttam a srácoktól, de az nem lehet kérdéses, hogy a Honvéd érettebb gárda. Ha a legerősebb csapatunkkal álltunk volna ki, akkor bizonyára jobb mérkőzés kerekedett volna. Így viszont azt mondhatom, hogy mindenki becsületesen tette a dolgát. Összességében jól helytálltunk. Hatot cseréltünk, így sokan kaptak játéklehetőséget. A hétvégén egy nagyon kemény torna vár ránk

– tekintett már picit előre is Németh Richárd vezetőedző.