Magas színvonal, férfias küzdelem

Magas színvonal, férfias küzdelem

Remek győzelmet aratott Kovács László csapata!

Illés Akadémia U17 – Puskás Akadémia FC U17 3–0 (0–0)
Illés Aka. U17:
Olasz – Frák, Bolla B., Kovács B., Stifter (Szemes, 78.) – Baján (Wolf, 72.), Mozsár, Kopácsi Á. (Nagy Zs., 78.), Mayer – Katona, Pruska (Szabó L., 85.). Vezetőedző: Kovács László.
Gólszerzők: Pruska (50., 1–0), Kovács B. (55., 2–0), Mayer (58., 3–0)

Igyekeztünk meglepni a vendégeket, abszolút támadó felfogásban játszottunk rögtön a meccs elején. Először Pruska készítette le a labdát Mozsárnak, aki éles szögből, 6 méterről lőtt, de lábbal védett a vendégek hálóőre, majd egy jobb oldali beadás után az utolsó pillanatban vágták ki a labdát a berobbanó Katona elől. A 10. percben Mayer szögletét Bolla Bálint pörgette kapura, fogta azonban azt a kapus. Az első felcsúti helyzetnél kisegített bennünket a kapufa: egy előrevágott labdát jól vett le a vendégcenter, egy csellel helyzetbe hozta magát, majd spiccel lőtt, ám a jobb oldali kapufáról kifelé vágódott a labda. A 23. percben Frák beadását nem tudta messze ütni a kapus, a labdát Kopácsi Áron 14 méterről kapásból lőtte nem sokkal mellé. Egy jobb oldali akció után Katona küzdött meg a védőjével, középreadása Kopácsit találta meg, aki ezúttal nem találta el jól a labdát. Futószalagon jöttek a helyzeteink, hiszen Baján lépett meg a jobbon, beadását pedig Pruska fejelte fölé-mellé. A Puskás sem állt be, próbálkoztak ők is a támadásépítéssel, így egy változatos, jó iramú meccset láthattunk. A szünetig nem született gól.

Az 50. percben megszereztük a vezetést. Olasz Barnabás kirúgását Katona csúsztatta meg a kezdőkörből, amiből Kopácsi Áron indult meg ziccerben. Belépve a 16-oson belülre kissé balról, 12 méterről elrúgta a labdát a kapus mellett, ami a bal oldali kapufa tövéről kipattant, Pruska Dániel pedig érkezett és közelről bepofozta a labdát, 1–0. Az 55. percben Pruska az asszisztlistára is feliratkozott. A jobb oldalról végezhetett el szabadrúgást, ami tökéletesen érkezett középre, Kovács Bence pedig 6 méterről remek mozdulattal bólintott a kapu bal felébe, 2–0. Kicsit bosszankodhattunk volna egy újabb balul sikerült szöglet után… ám visszaszereztük a labdát, Bolla három cselt is bemutatott a 16-oson belül, majd okosan visszagurított, Mayer Gergő pedig 13 méterről jobbal a hosszú alsóba belsőzte a labdát, 3–0. A háromgólos előny tudatában sem vettünk vissza, és a meccs irama sem lett lanyhább. A 81. percben Nagy Zsombor készítette le a labdát Pruskának, aki centikkel tekert a hosszú felső sarok mellé. Az utolsó időszakra egy Katona István ellen elkövetett szabálytalanság miatt emberelőnybe kerültünk, ám újabb gól már nem született.

Két futballozni akaró – és mint kiderült: tudó – csapat találkozott ma. A mieink nem ismertek elveszített labdát és 90 percet át gólt, gólokat szerezni akaró mentalitással játszottak. Méghozzá rendkívül magas színvonalon. A pályára lépők mindegyike átlag feletti teljesítménnyel rukkolt ki, ami ma 3 gólt és 3 pontot eredményezett.

Az első pillanattól kezdve az volt az érzésem, hogy élveztük ma a focit! Nagyon sokat tettünk a győzelemért. Játszottuk a focit, pedig egy komoly ellenféllel álltunk szemben. Kellett mindehhez az egész csapat: nagyon sok jó teljesítményt láthattam, és ezek a produkciók ma megérdemelt győzelmet értek

– nyilatkozta Kovács László a remek derbi után.