Magas színvonal, csodás harmadik hely

Magas színvonal, csodás harmadik hely

Kulcsár Ferenc emlékét őrizve nemzetközi tornát tartott az Illés Akadémia az U11-es korosztály számára.

Nagyon jó érzés volt, hogy a torna kezdéseként a szombathelyi zöld szín és a szombathelyi zöld szív azonnal megmutatta magát: egyszerre lépett pályára a Haladás VSE, a Lurkó UFC és az Illés Akadémia – illetve az első körben játszott partneregyesületünk, a szintén zöld-fehér FC Ajka is.

Igazi futballünnep zajlott az Illés Akadémián: több száz szülő, hozzátartozó és érdeklődő jött öt országból, hiszen a Kulcsár Ferenc Emléktornán a rendező Magyarország mellett Ausztria, Románia, Szlovákia és Szlovénia is képviseltette magát! A húsz csapatot négy darab ötösbe sorsoltuk.

Az Illés Akadémia U11 az A csoportban az Újpestet és a felvidéki Révkomárom (KFC Komárno) együttesét 2–0-ra, a Veszprémi FC USE csapatát 3–0-ra győzte le. A somorjaiak (FC STK 1914 Samorín) elleni találkozón nem született gól, így csoportelsőként léptünk tovább.

A legjobb 8 közé jutásért a C jelű csoport negyedikjével, az FC Ajkával játszottunk. Kiválóan futballoztak a Veszprém vármegyeiek, minden labdáért óriási csata zajlott. Ahogy telt az idő, egyre inkább áttevődött a játék az ajkaiak térfelére és egy lövésszerű beadás után mi örülhettünk! A negyeddöntőben a Fehérvár FC-vel az ajkaihoz hasonlóan ki-ki meccset játszottunk, és ellenük is egy hajrában szerzett góllal nyertünk 1–0-ra.

A legjobb négy közé négy ország egy-egy csapata került: a Viitorul Arad Romániát, az SK Sturm Graz Ausztriát, a nagyszombati (Trnava) Spartak pedig Szlovákiát képviselte az Illés Akadémia mellett.

A Sturm elleni volt az első – és az egyetlen meccs – amelyen gólt kaptunk. 2–0-ra elhúztak a gráciak, ám ezek után szépítettünk, és mentünk előre az egyenlítésért – ebben pedig benne van, hogy kontrából betalál az ellenfél, ez pedig ma így történt, azaz 3–1-re a stájerek diadalmaskodtak.

A harmadik helyért a partiumi csapattal vívtunk meg: hátul most is le tudtuk húzni a rolót, míg egy támadásunk gólt eredményezett, így 1–0-ra győztünk és harmadik helyet ünnepelhettünk!

A döntőben a nagyszombatiak 2–0-ra múlták felül a gráciakat, így a 2024-es Kulcsár Ferenc Emléktorna győztese az FC Spartak Trnava lett! A torna díjazottjainak Kulcsár Ferenc családjából lánya, Söptei-Kulcsár Márta és unokája, Söptei Bálint; valamint az Illés Akadémia szakmai igazgatója, Bakos Roland gratulált. Ők adták át az okleveleket és a dobogósoknak a serlegeket, illetve az érmeket.

Az Illés Akadémia harmadik helyet elért csapata: Hende Noel, Mayer Dominik, Novák Benett, Tóth Dávid, Rajos Ádin, Papp Olivér, Molnár Bálint, Kalmár Kornél, Dávid Marcell, Németh Botond, Sömenek Bálint, Tombor Ádám.

Minden eredmény megtekinthető a www.meinturnierplan.de/showit.php?id=1713258294 oldalon.

A csoportkörben kiválóan működött a játékunk. Labdaszerzésben és labdabirtoklásban is kellően agresszívek voltunk. Mindez kreativitással is párosult, összességében jól játszottunk. A védekezésünk egyéni és csapatszinten is rendben volt, ezt tökéletesen mutatja, hogy a nyolc találkozóból hétszer megőriztük hálónkat a góltól! Az egyenes kiesés szakaszban szoros, éles meccseket játszottunk. Itt is tudtunk dominálni, ami a torna harmadik helyéhez volt ma elegendő. A mai szereplésünk méltó befejezése volt az idei szezonunknak! Nagyon büszke vagyok a srácokra, gratulálok nekik a fejlődésükhöz és a szereplésükhöz

– értékelte a tornát a vezetőedző, Joó Bálint.