Magabiztos győzelem egy gólgazdag mérkőzésen

Magabiztos győzelem egy gólgazdag mérkőzésen

Akadémiánk U11-es csapata helyzeteit kifejezetten jó százalékban értékesítve 9–4-es győzelmet aratott az osztrák Grazer AK fiataljai ellen.

Illés Akadémia U11 – Grazer AK U11 9–4
Illés Aka. U11.:
Szalay B. – Majlinger, Novák, Rajtosics – Lengyel, Németh L. – Poszavecz, Vécs, Bangó. Cserék: Szukics, Polgár, Pencz. Vezetőedző: Faggyas Milán.
Gólszerzők:
Polgár 4, Bangó, Vécs, Pencz, Poszavecz, Németh L.

A két szakmai stáb megegyezése értelmében 8+1-es felállásban kezdték a csapatok a három 25 perces harmadból álló nemzetközi mérkőzést. Aztán az osztrák vendégek kérésére ez az első etapot követően 6+1-re módosult. Ettől függetlenül Faggyas Milán tanítványai végig tetszetős játékot nyújtottak. Sok ziccert dolgoztak ki, melyeket kifejezetten jó százalékban használtak ki. Így pedig végül teljesen megérdemelten győzték le 9–4-re a fizikálisan ezúttal is rendkívül erős gráciakat.

Mindig örülök, ha nemzetközi mérkőzésen léphetünk pályára. Most egy igen jó iramú, kemény meccset játszottunk a GAK fiataljaival, ami komoly kihívást jelentett a számunkra. Minden labdáért alaposan meg kellett küzdenünk, mivel ellenfelünk inkább erőből próbált megoldani szinte mindent. Mi ezzel szemben megpróbáltunk szó szerint futballozni. Ma különösen a labdavesztés, illetve labdaszerzés utáni átmenetekre voltam kíváncsi. Örömteli, hogy a csapat szépen fejlődik. Emellett ma is kitették a gyerekek a szívüket-lelküket a pályára. Büszke vagyok rájuk

– nyilatkozta a derbit követően Faggyas Milán vezetőedző.