Ma is kezdő volt az U17-es válogatottban Göndör Alex

Ma is kezdő volt az U17-es válogatottban Göndör Alex

Ezúttal végigjátszotta a meccset az Illés Akadémia játékosa.

A spanyolországi edzőtáborozás során a magyar U17-es válogatott két mérkőzést kötött le Svájc legjobbjaival. Az elsőn 3–2-es félidő után 5–2-re diadalmaskodtunk: Göndör Alex pedig ezen a találkozón mutatkozott be a válogatottban. Akkor 45 percet kapott.

A mai, második meccsen szintén a kezdőcsapatba jelölte az Illés Akadémia ballábas játékosát Szélesi Zoltán szövetségi edző. A mieink kétgólos hátránybak kerültek az első játékrész végére, ám a cserék remekül szálltak be, hozzá tudtak tenni a játékunkhoz, kiegyenlítettünk, sőt, akár meg is fordíthattuk volna az eredményt. A 2–2-vel zárult találkozót végigjátszotta Göndör Alex.

Az első meccshez képest több mint a kezdőcsapat felén változtattam, mert szerettem volna azoknak is lehetőséget adni, akik eddig kevesebb esélyt kaptak a bizonyításra, vagy nálam még nem is voltak kezdők. Szerencsétlen körülmények között kerültünk kétgólos hátrányba, de a fiúk ezután is azt tették a pályán, amit kértünk tőlük. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen a végére nem csak hogy egyenlítettünk, hanem maximálisan benne volt a meccs hajrájában az is, hogy megnyerjük a mérkőzést. A játékkal elégedett vagyok, a cserék is nagyon jól szálltak be a mérkőzésbe, az előjött kisebb hibák kijavításán pedig természetesen dolgozni fogunk. Az edzőtáborral teljes egészével elégedett vagyok, mindenki kitűnő munkát végzett. Svájc az első mérkőzésen három védővel játszott, a második nagy részében pedig néggyel, így mi mindkét játékrendszer ellen ki tudtuk próbálni magunkat, ami szakmailag a lehető legoptimálisabb volt számunkra. Mindenki megmutathatta, mire képes, így most ismét nálam pattog a labda, hogy eldöntsem, a márciusi Eb-selejtezőkön kik jussanak majd szerephez, illetve főszerephez

– mondta Szélesi Zoltán szövetségi edző a mérkőzést követően az MLSZ honlapjának.

Nyitókép forrása: www.mlsz.hu