Ma is betalált Katona István

Ma is betalált Katona István

Két meccsen három gólnál jár az Illés Akadémia támadója.

Az első körben Izland ellen mindkét Illés Akadémia-kerettag játszott a magyar U17-es válogatottban, Katona István kezdőként duplázott, míg Kopácsi Áron csereként állt be.

Ma folytatódtak a Telki Kupa küzdelmei: a mieink ellenfele a Törökország ellen 2–2-re végző Horvátország volt. A forgatókönyv hasonlóan indult, mint kedden: a hatodik percben egy legurított szabadrúgás után érkezett a beadás, amit Katona István fejjel juttatott a kapu bal felébe, 1–0. Az Illés Akadémia támadója második mérkőzésén a harmadik gólját szerezte! Hamar egyenlíthettek volna a horvátok: Molnár Mátyás ütötte el egy csatárt a büntetőterületen belül, 11-es! Gyorsan javította hibáját az U17-es válogatottunk kapusa, hiszen megfogta a lövést! Fél óra múlva megint büntetőhöz jutottak déli szomszédaink, és hiába találta el ismét az irányt a magyar hálóőr, hárítani nem tudott, 1–1.

A szünet után inkább a horvátok akarata érvényesült, többször is bravúrt mutatott be Molnár. A 73. percben Katona István helyére Kopácsi Áron érkezett, három perc múlva pedig Varga Zétény góljával ismét mi kerültünk előnybe, 2–1! Ellenfelünk azonban fokozta az addig is meglévő nyomást, és az utolsó percben betaláltak, kialakítva a 2–2-es végeredményt.

Egy kitűnő a horvát csapat ellen játszottunk, és ebből a szempontból jó eredménynek gondolom a döntetlent, főképp annak tükrében, hogy még mindig nem látom azt a tudatos, felszabadult és dinamikus játékot, amit tavasszal nyújtott a csapatom. Bízom benne, hogy a következő mérkőzésen kevésbé kapkodó és pontosabb játékot tudunk nyújtani

 nyilatkozta a mérkőzés után Belvon Attila szövetségi edző.

A torna harmadik mérkőzését szombaton játsszuk, ellenfelük Törökország lesz.