Lesz ez ennél még sokkal jobb is

Lesz ez ennél még sokkal jobb is

A mérkőzés utolsó percében esett találattal 1–0-ra győzte le a Grazer AK csapata akadémiánk U12-es együttesét.

Illés Akadémia U12 – Grazer AK U12 0–1 (0–0, 0–0, 0–0, 0–1)
Illés Aka. U12.:
Dudás – Novák, Molnár B., Hányi B., Lajos – Németh N. – Tóth N., Németh N. Cserék: Kovács V. – Bangó, Majlinger, Baranyi. Vezetőedző: Tóth Zsolt.

A két gárda úgy egyezett meg, hogy 4×20 perces játékidőben mérik össze a tudásukat. A mérkőzés aztán egyértelműen az osztrák együttes labdabirtoklási fölényét hozta, a gráciak jó néhány kisebb, valamint nagyobb helyzetet dolgoztak ki, ám Dudás Noel és Kovács Viktor komoly bravúrokkal az utolsó pillanatokig meg tudta óvni kapunkat a góltól. Ám akkor egy ziccerből betaláltak a vendégek és így 1–0-ra megnyerték az összecsapást. A teljes igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a 35. percben mi hagytuk ki a legnagyobb lehetőséget, ugyanis büntetőt hibáztunk, valamint a harmadik etapban Baranyi Borisz a kapufát találta el, ám a labda sajnos kifelé pattant.

Végig az ellenfél volt fölényben. Mi nagyon gyenge napot fogtunk ki. Igaz ez a labdabirtoklásra, a labdaszerzésre, és az átmenetekre is. Többet vártam a srácoktól, látszik, hogy még sok munka vár ránk. Úgy gondolom, hogy tudunk és fogunk is még ennél sokkal jobban futballozni

– értékelte a roppant kellemetlen időjárási körülmények között lejátszott meccset Tóth Zsolt vezetőedző.