Lányaink az édesanyáknak ajánlották győzelmüket

Lányaink az édesanyáknak ajánlották győzelmüket

Nem csak az ellenféllel, a nagy meleggel is küzdött Szegeden leány U15-ös csapatunk

St. Mihály FC U15 – Illés-Akadémia-Viktória U15 2–6 (2–2)
Illés-Aka.-Viktória: Farkas L. (Németh Zs., 61.) – Lakatos L., Ceglédi B., Bukor Z., Giczi K. – Csarnai Z., Hopp K. (Czuczai M., 41.), Alasz H. – Csombor L., Nagy B., Takács M. (Varga Zs. 61.) Vezetőedző: Luki András.
Gólszerzők: Nagy B. (16., 1–1), Alasz H. (31., 1–2; 70., 2–4; 76., 2–5; 79. 2–6), Csombor L (46. 11-esből, 2–3)

Az alapszakasz utolsó találkozóján, április elején 15–1-re nyertek akadémistáink Szegeden, de abból a mérkőzésből talán csak annyira lehetett kiindulni, hogy a mieink erősebb kerettel rendelkeznek, mint a vendéglátók.

Esélyeshez méltóan, ezúttal is jobban kezdett ellenfelénél az Illés Akadémia-Viktória, de a kialakított helyzeteket nem sikerült gólra váltani – sőt, a 15. percben, a védőink hibáját kihasználó Szabó Dóra találatával vezetni tudott a korábbinál erősebb felállításban játszó, a már az U17-es kerethez tartozó játékosokat is is pályára küldő St. Mihály FC. Szerencsére, a Csombor Luca passzából gólt szerző Nagy Barbara révén szinte a középkezdésből egyenlíteni tudtunk, majd a az első félórát lezárva Alasz Hanna találata már a fordítást jelentette.

Azt azonban, hogy nem játszottak a lányok könnyű mérkőzést jelzi, hogy a vendéglátók még a szünet előtt egyenlíteni tudtak. 2–2-es döntetlennel ment be csapatunk a pihenőre. A lányok nem voltak „gödörben”, de nem játszottak jól, bár kétségtelen, hogy a műfű és a szinte nyárias meleg is rányomta a bélyegét a színvonalra.

A második játékrész előtt Luki András elsősorban a fejekben igyekezett rendet tenni – ez olyan jól sikerült, hogy a nem sokkal korábban beállt Czuczai Mercédesz harcosságának köszönhetően, a 46. percben, 11-esből növelni tudtuk előnyünket. Csombor Luca büntetőből jött találata után újabb „nehezítés” következett, a 63. percben a valamivel több mint fél félidőnyit a pályán töltő Czuczai Mercédesz a nagy melegben rosszul lett, le kellett jönnie. Miután több cserejátékos nem ült már a padon, emberhátrányba kerültünk. Kontrajátékot választva, visszaállt a csapat a saját térfelére – mindez olyan jól sikerült, hogy az utolsó tíz percben Alasz Hanna a korábbi gólja után még egy mesterhármast is lőtt. Összességében, ha nem is könnyen, de ilyen különbséggel is megérdemelten szereztek újabb három pontot lányaink.

Nagyon büszke vagyok a lányokra! Ha az eredmény nem is ezt mutatja, egyáltalán nem könnyű mérkőzést tudtak megnyerni, ehhez pedig az kellett, hogy megembereljék, legyőzzék önmagukat. Döntetlennel fordultunk, de a szünetben – ha néhány apróságot helyre is raktunk – nem elsősorban a taktikáról beszélgettünk, hanem a közös céljainkról, a csapatról, arról, hogy mit akarunk elérni. Büszke vagyok, hogy a 14-15 éves kislányok a második félidőben ennyire „felnőttként” kezelték a helyzetet. Ez talán mutatja, ha nem is tudtunk bekerülni a felsőházba, jó úton járunk. Szeretnénk a szép győzelmet a pénteken kórházba került játékostársnak, Ferenczi Hannának, valamint – sőt mindenekelőtt – az édesanyáknak ajánlani

– értékelt Luki András vezetőedző.