Korábbi Illés Akadémia-játékosok szállították a Haladás-győzelmet

Debreceni kezdett, Németh Márió és Medgyes gólt szereztek.

Szegeden volt lehetősége a Szombathelyi Haladásnak kijavítani a múlt heti, Gyirmót elleni hazai vereséget. Mátyus János ezúttal Debreceni Zalánnak adott lehetőséget a kezdőcsapatban. A találkozón a Szeged-Csanád Grosics Akadémia szerzett vezetést a 16. percben, ám az első félidő hajrájában Németh Márió büntetőből egyenlíteni tudott. Az 52. percben – a héten U19-es válogatott-meccsen 85 percet szereplő – Debrecen Zalán helyére Doktorics Áron érkezett. A másik két, jelenlegi Illés Akadémia-növendék: Tóth Milán és Kállai Kevin ezúttal nem álltak be.

A 85. percben egy szép Lurkó–Illés Akadémia-összjátékot láthattunk, ugyanis Németh Milán a bal szélről tanárian kanyarította középre a labdát, amit Medgyes Zoltán estében, a védőt megelőzve, jobbal a hosszú sarokba továbbított. 2–1-re győzött a Haladás, így továbbra is ott van a középmezőny elején, a hatodik pozícióban.

Nyitókép forrása: www.delmagyar.hu (Frank Yvette)