Az Illés Akadémia női szakága kiválasztó tornát tartott kiskorosztályai számára.
A szakemberek a 2015-ben, a 2016-ban, illetve a 2017-ben született, labdarúgás iránt érdeklődő leányokat várták.
A csodálatos őszi időben remek hangulatú mérkőzéseket láthattak a jelenlévők. Az eseményen négy oktatási intézmény diákjai vettek részt, akik körmérkőzéseket játszottak egymással.
Sorra potyogtak a gólok, a mosolygós arcok magukért beszéltek. Köszönet a testnevelő kollégáknak, akik lehetővé tették az apróságok számára a részvételt.
Az esemény elérte célját, hiszen a jelenlévők közül már októbertől többen látogatják az U10-es leánycsapatunk edzéseit.