Kiválasztó edzőtáborban jártak akadémistáink

Kiválasztó edzőtáborban jártak akadémistáink

Németh Bence, Meskó Márk és Palkó Áron kerülhet be az U15-ös magyar labdarúgó-válogatott Máltára utazó keretébe.

Három napot töltöttek növendékeink Telkiben, ahol edzések és egymás közötti mérkőzések szerepeltek a programban. A korosztály nemrégiben kinevezett új szövetségi edzője, a korábban az Illés Akadémián is tevékenykedő Oross Márton két turnusban összesen 68 játékost tesztelt, akik közül kikerül majd a szűk keret.

Megpróbáltam nagyon odatenni magamat az edzéseken. A két csoportban összesen nyolc kapust mérnek fel a szakmai stáb tagjai. Az információk szerint szeptember végén, Máltán lesz majd az U15-ös válogatottnak egy nemzetközi tornája, amire két hálóőr kap majd meghívást. Én természetesen nagyon szeretnék ebbe bekerülni, de ettől függetlenül is látom, hogy az eddig elvégzett munka kifizetődő a számomra

– fogalmazott Németh Bence, aki roppant sűrű programot tudhat maga mögött, ugyanis Telkibe szinte Eindhovenből érkezett, ahol a PSV csapatánál tölthetett el egy hetet Horváth Arnold és Molnár-Végh Marcell társaságában.

Az U15-ös válogatotthoz viszont két másik akadémistánkkal, Meskó Márkkal és Palkó Áronnal érkezett.

Nagyon jól érzetem magam az edzőtáborban, ahol összesen négy gyakorláson vettünk részt. Kettő nagyon pörgős volt, míg kettő picit lazább. Úgy érzem, hogy jól sikerült nekem ez a háromnapos összetartás. Sokakkal összebarátkoztam és a játék sem ment rosszul. Összességében 6-os, 8-as és 10-es pozícióban is kipróbáltak, de játszottam jobb oldali támadót is. Nagyon bízom abban, hogy bekerülök majd a Máltára utazó 20 fős keretbe

– nyilatkozta Meskó Márk.

Nagyon jó volt Telkiben, úgy érzem, hogy mindent megtettem annak érdekében, hogy a folytatásban is számítsanak rám. Az egyéni elbeszélgetések alapján szerintem erre meg is van az esélyem. Az edzőtáborban négyszer is játszottunk egymás ellen. Én kétszer támadó középpályás voltam, míg kétszer center. Ha gólok nem is, de gólpasszok azért összejöttek. Remélem, bekerülök a szűkített keretbe, de már annak is örülök, hogy egyáltalán ott lehettem a kiválasztáson

– zárta az edzőtáborral kapcsolatos beszámolókat Palkó Áron.