Kiss Ágoston és Bolla Gergő az U19-es válogatottban

Kiss Ágoston és Bolla Gergő az U19-es válogatottban

Az U19-es válogatott szerdán délután, a norvégok elleni mérkőzéssel kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező elitkörben. A szombathelyi Kiss Ágoston és Bolla Gergő is a keret tagja.

A Németh Antal vezette magyar csapat ősszel első helyen jutott tovább Eb-selejtező csoportjából, a szlovén, a koszovói és az osztrák válogatottat megelőzve. A decemberi elitkörös sorsoláson nehéz négyesbe kerültünk, a házigazda horvátok mellett a norvég és a német válogatott lesz az ellenfele a Split közelében sorra kerülő három mérkőzésen. A mieink helyzetét nehezíti, hogy a csoportból csak az első helyezett kvalifikálja magát a nyári, örményországi Európa-bajnokságra.

A magyar válogatott kerete közel azonos az őszi selejtezőket sikerrel megvívó kerethez, ám az A-válogatottba meghívott Szoboszlai Dominikra és a sérült Mocsi Attilára nem számíthat a szakmai stáb, és egyelőre kérdéses a sérüléséből a napokban felépült Schön Szabolcs játéka is. Vasárnap délután 23 játékos kelt útra Horvátország felé, a végleges keretet kedden jelöli ki Németh Antal szövetségi edző. 

A magyar válogatott szerdán délután Norvégia ellen kezdi meg szereplését a viadalon. Az északiakkal két évvel ezelőtt, az U17-es elitkörben már találkozott tétmérkőzésen ez a korosztály, akkor a mieink kerültek ki győztesként a találkozóból, és kijutottak a horvátországi Európa-bajnokságra (a csoport második helyén végző norvégok is, sőt mostani csoportunkból a horvátok és a németek is ott voltak azon a korosztályos Eb-n, utóbbi az elődöntőig jutott, mi a hatodik helyen zártunk). A norvég utánpótlása kimondottan jó eredményeket ér ez az utóbbi időben, U20-as csapatuk például a tavaszi világbajnokságra készül.

– Az elmúlt napok közös munkája során igyekeztünk felfrissíteni a csapat játékát, és nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy minden kerettag tisztában legyen azokkal a taktikai elemekkel, amelyek kulcsfontosságúak lesznek az előttünk álló mérkőzésen – mondta az elutazás előtt az mlsz.hu-nak Németh Antal. – Mindhárom ellenfelünket igyekeztünk alaposan kielemezni, a többiekről beszerzett felvételek alapján nagyon kiegyensúlyozott küzdelemre számítok, bármely csapat képes lehet legyőzni bármelyik ellenfelét. A norvégokkal kezdünk, akiknek keretében Liverpool- és Manchester City-játékosok is vannak, és nagyon erős, összeszokott csapatot alkotnak. A jó kezdés meghatározó lehet a folytatásra nézve, ezért szeretnénk sikerrel zárni a találkozót.

A keret tagja az Illés Akadémia-Haladás kapusa, Kiss Ágoston, valamint a Szombathelyi Haladás védője, Bolla Gergő is. 

A magyar válogatott mérkőzései:

Március 20.: 
Magyarország–Norvégia, Dugopolje, 13 óra

Március 23.: 
Magyarország–Horvátország, Dugopolje, 17 óra

Március 26.:
Magyarország–Németország, Dugopolje, 14 óra

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Kovács Péter (DVSC)
Ásványi Balázs (Puskás Akadémia)
Kiss Ágoston (Haladás)

Védők: 

Kovács Krisztián (ETO FC Győr)
Újvárosi Ádám (DVSC)
Csóka Dániel (DAC)
Majnovics Martin (Mattersburg)
Major Gergő (Puskás Akadémia)
Temesvári Attila (Budapest Honvéd)
Bolla Gergő (Haladás)

Középpályások:

Csonka András (Ferencváros)
Szendrei Norbert (Bp. Honvéd)
Nándori Botond (Csákvár)
Bokros Szilárd (Puskás Akadémia) 
Bencze Márk (Vitesse)
Szánthó Regő (ETO FC Győr)

Támadók:

Kiss Tamás (Puskás Akadémia)
Schön Szabolcs (MTK Budapest)
Csoboth Kevin (Benfica)
Szerető Krisztofer (FTC)
Tímári Norman (Kelen) 
Torvund Alexander (Stabaek)