Kevés gól, igazságos döntetlen

Kevés gól, igazságos döntetlen

Hiába játszott a mérkőzés nagyobb részében fölényben akadémiánk U12-es csapata, a veszprémi vendégjáték vége így is 1–1-es iksz lett.

Veszprémi FC USE U12 – Illés Akadémia U12 1–1 (0–0, 1–1, 0–0, 0–0)
Illés Aka. U12:
Kovács V. – Majlinger, Tóth N., Hányi B., Lajos P. – Németh L., Novák, Lengyel Á. – Baranyi. Cserék: Dudás – Boda, Molnár B., Bangó, Németh N. Vezetőedző: Tóth Zsolt.
Gólszerző:
Lengyel Á. (40., 1–1)

Kifejezetten jól kezdték a meccset ifjú akadémistáink, akik szó szerint nyomasztó fölényben voltak az első negyedben. Szinte csak a hazaiak térfelén pattogott a labda. Azonban hiába voltak szép támadásaink, nagy helyzeteink, gólt nem sikerült szereznünk, így az etap végén is 0–0-ra álltak a küzdő felek.

A második felvonásban viszont megérezték a veszprémiek, hogy ezúttal lehet keresnivalójuk és egy nagyon szépen felépített akció végén megszerezték a vezetés. Szerencsére a szünet előtt összejött az egyenlítés: Lajos Patrik szabadrúgása kijött a kapusról és Lengyel Ágoston duplázása már a hálóban kötött ki.

Térfélcserét követően nagyon hullámzó játék alakult ki. Hol a vendéglátók, hol pedig a Tóth Zsolt és Hujber Gábor alkotta szakmai stáb tanítványai domináltak. Helyzetek is adódtak mindkét fél előtt, de az eredmény maradt 1–1.

A záró 20 percben aztán ismét a mieink harcoltak ki mezőnyfölényt, de a befejezések továbbra sem sikerültek. Aztán nem sokkal a lefújás előtt a hazaiak egy szabadrúgásnál a kapufát találták el. Így mondhatni igazságos döntetlennel ért véget a váratlanul nagy hőségben lejátszott derbi.

Összességében az első etap nagyon rendben volt, abban igen jól néztünk ki. Kicsit érthetetlen a számomra, hogy miért esett vissza a játékunk és hoztuk ezzel fel a veszprémieket. Ennek ellenére az utolsó etapban is komoly fölényünk volt, de nem tudtunk az adódó lehetőségeinkkel élni. A helyzetek alapján azért ez a döntetlen reálisnak mondható, mivel egy szervezett hazai csapattal találkoztunk

– foglalta össze a történéseket Tóth Zsolt vezetőedző.