Ketten a kezdőben, újonc a padon

Ketten a kezdőben, újonc a padon

Szekeres Enzó ismerhette meg a felnőttfutball légkörét.

A Merkantil Bank Liga 30. fordulójában a Szombathelyi Haladás a Nyíregyházát fogadta. Mátyus János ezúttal két jelenlegi Illés Akadémia-játékost jelölt a kezdőbe: Debreceni Zalánt és Kállai Kevint. Mellettük korábbi tanítványaink közül Medgyes Zoltán, Rácz Ferenc, Németh Márió és Kiss Bence volt ott a Hali tizenegyében.

Először volt keretben Szekeres Enzó: az U17-ben eddig nyolcszor kezdő kapus a 33-as mezben melegített be Verpecz István mellett. A padon várt bevetésre Horváth Rajmund és Tóth Milán is.

Az első félidő rendkívül taktikus játékot hozott, a kapuk alig forogtak veszélyben: Debreceni a középpálya bal, míg Kállai a jobb oldalán szerepelt. Fordulás után a Haladás volt valamivel aktívabb, Debreceni egyéni akcióval és beadásokkal is kísérletezett. Kállai Kevin egy órát játszott, míg a csereként beálló Tóth Milán 22 percet szerepelhetett. A találkozón nem született gól, így a vasiak kénytelenek voltak egy ponttal megelégedni.

30 meccs után 46 pontja van a zöld-fehéreknek, ez jelenleg a 8. helyet jelenti a Merkantil Bank Ligában.

A mérkőzés után Kállai Kevin adott videóinterjút, ami megtekinthető az Illés Akadémia Instagram- és Facebook-oldalán is.

Nyitókép forrása: www.haladasfc.hu