Kétszer öt gól a pécsi mérkőzéseken

Kétszer öt gól a pécsi mérkőzéseken

Katona és Takács-Földes duplájával nyertek az U15-ösök. U14-es csapatunk nem tudott betalálni.

 

Pécsi MFC U14 – Illés Akadémia U14 5–0 (2–0)

Illés Aka. U14.: Németh B. – Bécsy, Blum, Tóth B., Pál (Zancsics, 60.) – Palkó, László, Németh R. – Őri, Mayer (Abért, 60.), Vert (Vér, 49.). Vezetőedző: Tóth Zsolt.

Jól kezdte a meccset Tóth Zsolt csapata, ám az első pécsi helyzetet követően rögtön gólnak örülhettek a piros-feketék. Az első félidő végén kettőre növelte előnyét a hazai csapat. A második félidőben nem tudtak újítani a mieink, egy óra elteltével pedig eldőlt a találkozó. Sajnos a meccs végén újabb találatokat szereztek a pécsiek, akik megérdemelten győztek.

A mérkőzés elején támadólag léptünk fel. Azonban míg mi kihagytuk a kialakítottuk helyzeteinket, addig a pécsiek az első kapuralövésükből gólt értek el. Komoly egyéni hiba után a félidő legvégén növelték előnyüket a hazaiak. A második félidő közepén megint nagy bakit követtünk el, amiből gólt kaptunk. 0–3-nál mezőnyjáték folyt, ám a hajrában újból betaláltak a pécsiek. Megérdemelt győzelmet arattak a piros-feketék, de az eredmény a játék képe alapján túlzó. Az első félóra jól nézett ki, szervezettek és fegyelmezettek voltunk. Amíg azonban nem rúgunk gólt, még pontot szereznünk is nehéz lesz

– mondta a meccset követően Tóth Zsolt, az U14-esek vezetőedzője.

 

Pécsi MFC U15 – Illés Akadémia U15 1–4 (0–2)

Illés Aka. U15.: Molnár-Végh – Bonchis, Balikó, Csörnyei (Bodrogi, 69.), Koósz – Szentkirályi (Karvalics, 55.), Kopácsi Á., Baranyai (Horváth B., 55.) – Kopácsi B. (Horváth A., 41.), Katona (Stefanich, 69.), Takács-Földes. Vezetőedző: Németh Richárd.

Gólszerzők: Takács-Földes (23., 0–1; 49., 0–4), Katona (30., 0–2; 48., 0–3)

A balszerencsés DVSC elleni vereséget követően győzelmi szándékkal lépett pályára Pécsett az Illés Akadémia U15-ös csapata. A zöld-fehérek az első félidő közepe után Takács-Földes Olivér és Katona István révén két gólt szereztek, majd fordulás után újabb kettőt, így a negyedik fordulóban első győzelmüket szerezték meg Németh Richárd tanítványai.

Kicsit idegesen kezdtünk, aztán bő negyedóra után elkezdtük diktálni a tempót. Már az első gól előtt is volt lehetőségünk, aztán a szerzett találat megnyugtatott bennünket, szünetre pedig kétgólos előny építettünk ki. Fordulás után hamar eldöntöttük a meccset. Amit kicsit sajnálok, az a bekapott gól, de összességében nem fért kétség a győzelmünkhöz

– nyilatkozott a találkozó után Németh Richárd.