Kétgólos hátrányban sem adtuk fel

Kétgólos hátrányban sem adtuk fel

A Vasas 3–1-es vezetése után az utolsó pillanatokban még az egyenlítés is összejöhetett volna U16-os csapatunknak, mely végül 3–2-es vereséget szenvedett.

Vasas Kubala Akadémia U16 – Illés Akadémia U16 3–2 (1–1)
Illés Aka. U16:
Farkas D. – Abért B., Tóth Á., Németh R., Gyapjas (Bécsy, 46.) – László, Zsiga, Palkó – Csalló (Liplin, 61.), Sipos-Kiss (Skravanek, 81.), Pljesovszki (Bene, 53.). Vezetőedző: Sátori Barnabás.
Gólszerzők:
Palkó (23., 11-esből, 0–1), Liplin (81., 3–2)

A mérkőzés első periódusában inkább a hazaiak térfelén pattogott a labda és a 23. percben egy teljesen jogos büntetőből a vezetést is megszerezte Sátori Barnabás és Körhöcz György legénysége: Palkó Áron volt a magabiztos ítéletvégrehajtó. Ezt követően viszont váltani tudott az 1–0-s hátrányban lévő Vasas és főként pontrúgásokat követően veszélyeztette akadémistáink kapuját. A 40. percben pedig pontosan egy ilyen, oldalról beívelt szabadrúgás után sikerült közvetlen közelről egyenlíteniük az angyalföldieknek, így a szünetben 1–1-re álltak a csapatok.

A második játékrész elején újfent a mieink domináltak, ám a hazaiak szinte a semmiből szereztek két gólt: az 58. és a 71. minutumban is Barkóczi Barnabás vette be a kapunkat, ezekkel a találatokkal pedig 3–1-re húzott el a Vasas. Szerencsére a csapatunk kétgólos hátrányban sem adta fel és Liplin Bence szép egyéni villanásával feljöttünk 3–2-re. A végjátékban sok energiát mozgósítottak akadémistáink az egyenlítés érdekében, de csak helyzetekig jutottunk, így pedig a fővárosiak nyerték meg 3–2-re a gólgazdag összecsapást.

Mérkőzés után az első mondatom az volt a gyerekekhez, hogy büszke vagyok rájuk. Egy ki-ki meccset tudtunk játszani a Vasas otthonában. Volt időszak, amikor a hazaiak domináltak és volt olyan is, amikor mi. De összességében nagy pozitívum, hogy kétgólos hátrányban sem adtuk fel. Mentünk előre és a játék képe alapján a döntetlenre is rászolgáltunk volna. Viszont ilyen a futball. Megyünk tovább és majd javítunk a Pécs ellen. De ma gratulálok a srácoknak, mert mind hozzáállásban, mind pedig a játék minőségében jót produkáltak

– összegezte a mérkőzés tapasztalatait Sátori Barnabás vezetőedző.