Két korosztály, nyolc Illéses válogatott

Két korosztály, nyolc Illéses válogatott

Az U21-es nemzeti csapatunkban öt, míg az U19-esben három egykori növendékünk lépett pályára.

Az U21-es nemzeti csapatunk egy héten át edzőtáborozott Törökországban. Gera Zoltán szövetségi edző Hegyi Krisztián (West Ham United), Kállai Kevin (Mezőkövesd), Simut Lucas Mario (Haladás), Tóth Milán (Sturm Graz II.), valamint Szalay Szabolcs (ZTE) személyében öt egykori akadémistánkat hívott be a keretbe. A beleki programban két nemzetközi felkészülési mérkőzés szerepelt. A mieink az első derbin gól nélküli első félidőt követően 3–0-ra győzték le Azerbajdzsán csapatát. Ezen a mérkőzésen a kapuban végig Hegyi Krisztián tüsténkedett. Mario kezdőként 75 percet töltött a pályán, míg Szalay Szabolcs csereként a 62. minutumban állt be. A dánok elleni összecsapásnak viszont 3–0-s vereség lett a vége. Hegyi Krisztián ezt a meccset is végigvédte. Mario és Szasza kezdőként szerepelt. Előbbi a 62. percben Kállai Kevinnek, míg utóbbi a 70. minutumban Tóth Milánnak adta át a helyét.

Nagyon örültem annak, hogy meghívást kaptam az U21-es válogatottba. Ezzel egy fontos célom teljesült. Az első meccsen szinte kötelező volt a győzelem. Ezt hozni is tudtuk, ráadásul 3–0-ra. Látszott a jelentős különbség a két csapat között. Azt követően egy extra játékosokból álló dán gárdával találkoztunk. Sajnos ennek a meccsnek 0–3 lett a vége. Láthattuk, hogy most hol tartunk, és hová kellene eljutnunk. Egyénileg és csapatszinten is sokat kell ahhoz fejlődnünk, hogy egy a dánokéhoz hasonló szinten álló együttessel fel tudjuk venni a versenyt. Jó volt, hogy sok olyan sráccal találkozhattam, akivel az Illés Akadémián hosszú időt töltöttünk együtt. Különböző helyekre kerültünk, így ritkán futunk csak össze. De az egész keretben remek a közösség. Nincs széthúzás, mindenki mindenkivel jóban van

– fogalmazott Szalay Szabolcs, aki nagyon bízik abban, hogy az U21-es válogatott következő, várhatóan márciusban esedékes összetartására is meghívást kap. Ehhez olyan teljesítményt szeretne nyújtani a ZTE csapatában, hogy ne lehessen kérdés: helye van a keretben!

Az U19-es válogatott Olaszországban játszott két edzőmeccset. Az első találkozón 3–0-ra nyertek a hazaiak. Korábbi növendékeink közül Horváth Hunor (Veszprém) és Kállai Zalán (Mezőkövesd) volt a kezdő 11 tagja. Szélesi Zoltán szövetségi edző Hunit a szünetben, míg Zalánt a70. percben cserélte le. A második mérkőzés viszont sokkal kedvezőtlenebbül alakult a számunkra, ugyanis ezúttal a taljánok 7–2-re győztek. Egykori akadémistáink közül a kapus Tóth Balázs (Liefering) végig a pályán volt, Kállai Zalán pedig a második játékrészre szállt be.