Két kontra, két pontrúgás

Két kontra, két pontrúgás

Az U16-osok akadémiai csatáját most a St. Pölten nyerte meg.

AKA St. Pölten U16 – Illés Akadémia U16 3–1 (1–0)
Illés Aka. U16:
Németh B. – Tasnádi Á., Nyári, Molnár L. – Klement, Bolla Á., Hende, Sipos-Kiss – Sági, Krone, Söptei. Cserék: Őri K. – Szép, Kelemen, Tóth K., Tóth E., Szele, Markó. Vezetőedző: Németh Richárd.
Gólszerző: Sági (62., 2–1)

A sankt pölteni találkozó első félidejében a hazaiak akarata érvényesült, több lehetőségük is adódott. Az akciók után meg tudtuk védeni a kapunkat a góltól, de egy felesleges szabálytalanság utáni jogos 11-esből meg tudták szerezni a vezetést – tették mindezt nem érdemtelenül. A szünet után nem sokkal egy kontrából kettőre növelték az előnyüket, ám bő egy óra elteltével mi is betaláltunk. Szabadrúgáshoz jutottunk a hazaiak kapujától 20 méterre. A labda mögé Sági Marcell állt és remekül lőtt a kapuba, 2–1. Hajtottunk az egyenlítés érdekében, amikor egy letámadásunk során túl nagy terület maradt mögöttünk, az ebből indított kontrát pedig góllal fejezték be az osztrákok, így 3–1-re ők nyerték meg a találkozót.

Egy sokkal frissebb és dinamikusabb csapattal találkoztunk, mint amilyenek voltunk ma mi. Nem találtuk az ő presszingjük ellenszerét, nem jó helyen vettük fel a labdákat – miközben elöl pedig nem tudtunk megtartani azokat. A meccs összképét tekintve a kombinatív játékunk működött egyedül. A párharcok nagy részét ők nyerték meg – ma mi ebben nem tudtunk felvenni a küzdelmet, és el is veszítettük a magabiztosságunkat. A szünet után jobbak voltak, mi tudtunk rájuk nagyobb nyomást helyezni. Szépíteni tudtunk, de a meccset megérdemelten nyerték meg az osztrákok

– mondta Németh Richárd vezetőedző.