A U15-ösök 0–3-ról is visszajöttek a meccsbe

A U15-ösök 0–3-ról is visszajöttek a meccsbe

Szűcs János alapos fejmosást tartott a szünetben.

AKA St. Pölten U15 – Illés Akadémia U15 5–2 (3–0)
Illés Aka. U15:
Rapali – Börczi, Hányi, Szakály, Csonka – Mihály, Hideg, Sánta – Németh L., Szabó B., Bosnyák. Cserék: Varga N. – Bogdán, Kiss-Szécsényi, Laczó, Mórocz, Horváth Á. Vezetőedző: Szűcs János.
Gólszerzők: Horváth Á. (59., 3–1), Csonka (68., 3–2)

Az első félidőben nem nyújtottunk megfelelő produkciót, főképpen az első negyedóra abszolút a hazaiakról szólt. Az indítás elleni védekezéssel voltak problémáink, elcsúszott a védekezésünk, nem biztosítottuk egymást, sok hibát követtünk el, ezekből pedig gólokat szereztek a hazaiak. Pontrúgásból és akcióból is betaláltak a hazaiak, mindezt egy öngóllal is tetéztük

A szünetben rendeztük a sorokat. Igazán beleálltunk a meccsbe, sebességben felvettük a versenyt, a széleken többször is a hazaiak mögé tudtunk kerülni. Ez egy remek félórás periódus volt a részünkről, a védekezés szervezettsége is feljavult. Egy középső zónás labdaszerzés után Csonka Alex indult a bal szélen, bepasszolt labdáját az ötös hosszú oldalán érkező Horváth Ármin lőtte a kapuba, 3–1. Szűk tíz perc múlva újabb Illés Akadémia-gól született, ezúttal fordított felállással. Horváth Ármin a jobb oldalon viharzott el, pontos középreadott labdájára pedig Csonka Alex érkezett mintaszerűen és szűkítette egyre a különbséget. A hajrában aztán kétszer is bakiztunk, amiből újabb találatokat a hazaiak szereztek, így végül 5–2-re nyertek a sankt pölteniek.

Csalódott vagyok… próbáltunk a védekezésünkön javítani, hiszen ezzel az előző szezonban is nagy probléma volt, illetve az eddigi felkészülési meccseken is ez köszönt vissza. Sajnos még ma sem sikerült megoldanunk. A pályán hiányzott a stabilitás és a jó egyéni teljesítmények. Olyan gólokat kaptunk ismét, amelyek ezen a szinten már nem férnek bele. Amíg az egyéni taktikai felelősség és a megfelelő hozzáállás nem tudatosul, nem fogunk meccsben lenni. Támadásban azonban sok jó dolgot láttam, de hiába egy jó csel, vagy kombináció, ha az ellenfél tudja ezt fizikálisan kompenzálni. Ennél több kell, jobb döntések, gyors játékhelyzet-megoldás és nagyobb sebesség! Pozitívum, hogy 0–3-ról visszajöttünk a meccsbe, de ismét jöttek a szokásos hibák, könnyű gólokat ajándékoztunk az ellenfelünknek. Nyilván azon fogunk dolgozni, hogy előre tudjunk lépni, türelmesnek kell lennünk. Sok munka vár ránk, a legfontosabb, hogy a védekezésünk megfelelő szintre kerüljön

– értékelt Szűcs János vezetőedző.