Két játékosunk vett részt az U17-es válogatott összetartásán

Két játékosunk vett részt az U17-es válogatott összetartásán

Kétnapos összetartáson vett részt Telkiben a női U17-es válogatott. Schumi Dorottya szövetségi edző ezúttal két játékosunkat, Csejtei Emíliát és Novák Lucát hívta be a keretbe.

U17-es válogatottunk, amely az európai mezőny felsőházában, A-divíziójában szerepel, a március 23-a és 29-e között rendezendő, portugáliai selejtező minitornára készül, amelyen a házigazdák mellett a címvédő német, valamint az északmacedón csapattal találkozik majd.

Nagyon örültem, hogy meghívást kaptam az összetartásra. Nem volt hosszú a tábor, de jól éreztük magunkat. Az edzések mellett felmérések is szerepeltek a programban, illetve egy edzőmeccset is játszottunk a Puskás Akadémia ellen. A felkészülés következő állomása a február 13-án kezdődő spanyolországi edzőtábor lesz, reméljük, hogy mi is kapunk rá meghívót

– mondta Csejtei Emília.