Kemény mezőnyjáték kevés helyzettel

Kemény mezőnyjáték kevés helyzettel

Igazságosnak mondható gólnélküli döntetlent játszott a Vasas otthonában U14-es csapatunk, így Szűcs János tanítványai már zsinórban hét bajnokit játszottak le vereség nélkül.

Vasas Kubala Akadémia U14 – Illés Akadémia U14 0–0
Illés Aka. U14.:
Őri K. – Kiss B., Bolla Á., Tasnádi Á., Nyári – Hende, Markó (Klement, 41.), Meskó – Virág (Szele, 68.), Krone, Tóth E. (Papp M., 53.). Vezetőedző: Szűcs János.

A mérkőzés elején a hazaiak hosszú indításokkal próbáltak meg zavart okozni a védelmünkben, ám ez nem jelentett megoldhatatlan problémát Szűcs János legénységének. Ettől függetlenül inkább a fővárosiak akarata érvényesült. A félidő derekán azonban kiegyenlítődött a játék, egyre többet volt a labda a mieinknél. Ez viszont helyzetekben nem igen nyilvánult meg, szerencsére a Vasas fiataljai sem igen jelentettek veszélyt a kapunkra. Így aztán senkit sem lepett meg, hogy 0–0-ra végződött az első játékrész.

Szünet után Klement Dávid beállításának (is) köszönhetően kombinatívabb lett a játékunk. Most már ziccert is ki tudtunk dolgozni, de Hende Dániel remek kapáslövését szögletre hárította a hazaiak hálóőre. Nálunk viszont a kapufa mentett egy angyalföldi támadás végén. Összességében többnyire mezőnyben gyúrták egymást a felek, nem igazán találtak fogást a másik félen. Ennek tudatában a gólnélküli végeredmény teljesen megfelel a derbi összképének.

Kiegyenlített mérkőzésen vagyunk túl. Az első félidőben a hazaiak, míg a másodikban mi domináltunk inkább. A döntetlen egyértelműen igazságos. Tipikus egygólos meccs volt, gól nélkül. Ettől függetlenül maximálisan elégedett vagyok a csapattal

– értékelt a meccs után Szűcs János vezetőedző.