Kár az első félidőért

Kár az első félidőért

Szünet után már jóval motiváltabban futballozott U17-es csapatunk, ám így is a Vasas nyerte 2–1-re a szezonzáró összecsapást.

Vasas Kubala Akadémia U17 – Illés Akadémia U17 2–1 (1–0)
Illés Aka. U17.:
Németh H. – Kopácsi B., Bodrogi, Stefanich, Deme – Bonchis (Gyapjas, 64.), Bolla B., Csörnyei (Zsiga, 64.) – Takács-Földes (Lehel, 46.), Horváth B. (Sabia, 74.), Palkó (Nagy M., 46.). Vezetőedző: Kovács László.
Gólszerző: Nagy M. (91., 11-esből, 2–1)

Nem kezdték jól a mérkőzést Kovács László és Nagy József tanítványai, akik főként az akarati tényezőkben maradtak alul a hazaiakkal szemben. Így aztán nem csoda, hogy az angyalföldiek jelentős mezőnyfölényt tudtak kiharcolni. Ebben jelentős szerepe volt annak, hogy az egy az egy elleni párharcokat rendre ők nyerték. Mindezek ellenére több, mint furcsa körülmények között szerezték meg a vezetést a fővárosiak: egy kósza támadásunk végén Horváth Barnabással szemben szabálytalankodtak a vendéglátók a kapujuk előterében, ám a játékvezető nem fújta be a jogosnak tűnő 11-est. A hazaiak kontrája végén viszont úgy ítélt 11-est, hogy akadémistáink a 16-osunkon kívül faultolták a piros-kékek játékosát. Kovács Patrikot viszont ez nem zavarta és az ajándékba kapott büntetőt értékesítve 1–0-ra alakította az állást, ami a szünetig már nem is változott.

Térfélcsere után nagyot változott a játék képe. Komoly energiákat mozgósítottunk az egyenlítés érdekében és ez helyzeteket, gólszerzési lehetőségeket is eredményezett. Sajnos egy hibánkat kihasználva az angyalföldiek a 63. percben megduplázták az előnyünket. Ez azonban nem billentette ki a ritmusból a most már kifejezetten motiváltan futballozó mieinket és a hosszabbítás pillanataiban Nagy Milán 11-esből szépíteni is tudott. Az egyenlítésre azonban már nem maradt időnk, így 2–1-es hazai győzelemmel ért véget a mérkőzés.

A második félidő már jól nézett ki. A mérkőzés pozitívuma, hogy 2007-es és 2008-as játékosoknak is lehetőséget tudtunk adni az U17-es bajnokságban. Ez egyébként a szezon utolsó meccse volt, amelyen annak tudatában léptünk pályára, hogy már biztosítottuk a helyünket az első nyolc között. Ha az első játékrészben is olyan lett volna a motivációnk, mint a másodikban, akkor ezt a mérkőzést megnyertük volna. Összességében gratuláció jár a csapatnak az őszi teljesítményéért

– értékelt Kovács László vezetőedző.