Kállai Kevin „százados” lett

Kállai Kevin „százados” lett

A Haladás Sportkomplexumban lejátszott 2×60 perces felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlennel zárt a magyar U19-es válogatott a horvátok ellen. Oross Márton tanítványai közül az Illés Akadémia növendéke, Kállai Kevin töltötte a legtöbb időt a pályán, aki több mint 100 percen keresztül zakatolt a pálya jobb oldalán.

 

Előzetesen úgy volt, hogy a második félidőre beállva 60 percet fogok játszani, de a jobb szélsőnk, Komáromi György nagyon hamar megsérült, így már a 18. percben be kellett szállnom. A mérkőzés végére azért már elfáradtam, de szerencsére nem görcsölt be a lábam. Meg is lepődtem ezen. Úgy érzem, hogy összességében jól ment a játék.

Ráadásul ezt a több mint 100 percet egy nagyon kemény, remek erőkből álló horvát korosztályos válogatott ellen töltötted a pályán.

Nagyon kemények voltak, fizikálisan nehéz volt velük felvenni a harcot. Szerintem ez egy kifejezetten jó erőfelmérő volt. Annak valamennyien örültünk, hogy még a győzelem is benne volt a meccsben.

Az utolsó 15 percet Szalay Szabolcs sérülése miatt 10 emberrel játszottátok le és így sikerült egyenlíteni. Sőt, ha nem marad ki a végjátékban a 11-esünk, akkor valószínűleg nyertek. Fizikálisan ennyire jó állapotban vagytok?

Igen, úgy gondolom, hogy ezt egyértelműen kijelenthetjük. Ezt tényleg bebizonyította a záró negyedóra is. Azt nagyon sajnáltuk, hogy nem lett meg a győzelem, de igazából a selejtezőkön kell majd az ilyen meccseket behúznunk.

A csapat két vereséggel kezdte a felkészülést az Európa-bajnoki selejtezőkre, most viszont egy győzelemmel felérő döntetlent játszottatok. Mire lehet ebből következtetni?

Szerintem arra, hogy egyre inkább összeszokik a társaság. Remélem, hogy ez a tendencia folytatódik és az osztrákok ellen még jobban muzsikálunk majd. Nagyon kellene azért már egy győzelem is, hogy az önbizalmunk megerősödjön.

Most négy napot töltöttetek Sárváron, és ezt az összetartást zártátok le a horvátok elleni mérkőzéssel. Hogyan zajlott az edzőtábor?

Vasárnap a Vasas elleni bajnokit követően csatlakoztunk mi négyen a többiekhez. Hétfőn volt két taktikai edzés, melyeken főként a pontrúgásokat gyakoroltuk. Kedden a passzkoordináció volt terítéken, és a szakmai stáb kialakította azt a két csapatot, amelyek a horvátok elleni egy-egy félidőre készültek. Szerdán pedig jött a meccs.

Mekkora előnyt jelent a számotokra, hogy nem rég még hatan az Illés Akadémia U19-es csapatában játszottatok? Debreceni Zalán, Schuszter Ronald, Tóth Milán és te még most is a növendékeink vagytok, Auer Ákos, valamint Szalay Szabolcs pedig a közelmúltban távozott tőlünk.

Ez tényleg nagy előny a számunkra, és egy remek visszajelzés arról, hogy milyen minőségi munka folyik az Illés Akadémián. Szerintem megérdemelten vagyunk ott és bízom abban, hogy ezt követően is így lesz.

Mennyire tart össze ez az „Illéses” kontingens?

A válasz egyértelmű: nagyon. Ez igaz az edzésekre és például az elhelyezésre is. Én most is Debreceni Zalánnal voltam egy szobában. De a többiek is ezen az alapon szoktak választani, elvégre évek óta ismerjük egymást.

Végezetül: közelegnek a március végi Európa-bajnoki selejtezők. Vannak már tervek?

Hát persze: valamennyi meccset szeretnénk megnyerni. Azt megelőzően viszont március elején még lesz egy összetartás. Bízom abban, hogy mind a hatan meghívást kapunk és pályára léphetünk majd a tétmeccseken is.