Jó példa akadémistáink előtt: Kiss Ágoston

Jó példa akadémistáink előtt: Kiss Ágoston

A németországi Bielefeldbe szerződött kapussal beszélgettünk.

Az Illés Akadémia 2016 februárjában szerződtette Kiss Ágostont. A kapus tagja volt a 2017/2018-as bajnoki szezonban aranyérmet szerző U19-es csapatnak. Alig múlt 16 éves, amikor már kerettag volt a Szombathelyi Haladás felnőtt csapatánál, sőt egy évre rá az NB I-ben is kispadozott. Játszott az Illés Akadémia-Haladás ifjúsági BL-találkozóin. Tavaly pedig igent mondott a Bundesliga II-ben szereplő Arminia Bielefeld megkeresésére.

2019 nyarán kerültél Bielefeldbe. Milyen körülmények között élsz?

Jelenleg egyedül lakom egy kis lakásban, mindössze öt percre az edzőközponttól. Nagyon jól érzem magamat, szüleim sokszor látogatnak és segítenek a háztartást néha kicsit rendbe hozni.

Jó tanuló hírében álltál, azt is tudtuk, hogy nincsen gondod a némettel sem. Azonban anyanyelvi környezetben mégiscsak sok minden más. Volt ezzel bármilyen problémád vagy zökkenőmentesen zajlott és zajlik az életed?

Az elején természetesen nehéz volt, annak ellenére, hogy németből is érettségiztem. Ha esetleg valamit nem értettem elsőre, készségesen elismételték nekem. Így kb. fél év elteltével ebben is nagyon sokat fejlődtem, és nagy szerencse, hogy minden nap tudom ezt is gyakorolni.

Hogyan sikerült megszokni a felnőttfutball ritmusát? Maradnak „csak” az edzések, vagy van UP-bajnokság, ahol lehetőséget kapsz védeni?

Jelenleg négyen vagyunk a felnőtteknél kapusok. Én „visszajátszom” az U19-es Bundesliga-csapatba. A felnőtt csapat ritmusát felvenni nem volt egyszerű, annak ellenére, hogy a Haliban is edzettem a profikkal. Németországban a gondolkodás és a döntéshozatalok gyorsaságába kellett belerázódnom.

A te környezetedben, a te munkahelyeden milyen változást hozott a koronavírus? Elmaradnak-e az edzések?

Hasonló a helyzet, mint szinte egész Európában, személyes edzéstervet kapunk minden hétre. Közös edzés itt sincsen, egyelőre nem tudjuk, meddig tart ez az időszak.

Tartod-e a kapcsolatot korábbi Illéses edzőiddel vagy csapattársaiddal?

A kapusedzőkkel, Kutasi Csabával és Németh Gáborral szoktam beszélni, meg a régi jó haverokkal is megtárgyaljuk mindig az aktuális dolgokat.

A kapus március 7-én tudott legutóbb pályára lépni: ez volt a 18. mérkőzése a 2019/2020-as szezonban. Húsz forduló után a Bielefeld U19-es együttese a tizennégy csapatos Junioren Bundesliga Nyugati-csoportjában a 9. helyen áll.