Isten éltessen sokáig, Udi!

Isten éltessen sokáig, Udi!

Április 26-án ünnepli 17. születésnapját Udvardi Ádám.

Ádi 8 évesen a Haladás VSE-ben kezdett játszani, majd a Lurkóhoz, onnan pedig az Illés Akadémiára került. A Lurkóban az első hat találkozóján 8 gólt szerzett, míg az Illésben még csak 12 múlt, amikor már az U14-es korosztályban bemutatkozott. Nem is akárhogyan, hiszen első meccsén duplázott a Hévíz ellen, és 28 meccsen összesen 18 találat fűződik a nevéhez. A 2018/2019-es küzdelemsorozatban 27 találkozón hat gólt szerzett, majd a csonka szezonban 16 meccsen háromszor talált be. A 2020/2021-es idény azért is maradhatott emlékezetes számára, mert három korosztályban is pályára lépett: az U16-ban, az U17-esek között és az U19-ben is. A most futó bajnokságok közül az U17-eseknél 13-szor, míg a legidősebbek között 12-szer szerepelhetett. Eddig 110 alkalommal öltötte magára az Illés Akadémia mezét és 20 gólt ért el.

Ádiról Kovács László, az U17-es korosztályunk vezetőedzője adott jellemzést:

Az Illés Akadémia korosztályait végigjárva, belecsípve a támadó játék rejtelmeibe, minden pozíciót kipróbált. Legszívesebben a labdával lenne állandóan. Technikailag képzett, nagy cselező, de néha túlzásba is viszi. A sebessége és fizikuma is átlag feletti ahhoz, hogy jó játékos váljon belőle. A gólhelyzet-érzékenysége megvan, már csak az kellene, hogy a szituációkban jól és eredményesen döntsön.