Isten éltessen sokáig, Sebő!

Isten éltessen sokáig, Sebő!

Deme Sebő ma ünnepli tizenhatodik születésnapját.

Sebő Budapesten született 2006. május 21-én. Ötévesen Alsópáhokon kezdett el játszani, majd Hévízre, onnan pedig Zalaegerszegre került. Az U12-esek és az U13-asok között is a második helyen zárt csapatával, majd jött a 2019/2020-as csonka szezon, amikor a második vonalban az első pozícióban volt a Zetével – ám a küzdelemsorozatot befejezettnek nyilvánította az MLSZ. A következő évben megnyerte a kékekkel a Regionális U15-ös bajnokság Észak-nyugati csoportját, majd 2021 nyarán az Illés Akadémia kötelékébe került. Első mérkőzését 2021. augusztus 27-én vívta zöld-fehér mezben, azóta pedig az U16-osok között 20-szor szerepelhetett, míg 2022. május 7-én már az U17-es bajnokságban is megmutathatta magát.

Sebőről Németh Richárd, az U16-os csapatunk vezetőedzője adott jellemzést:

Tavaly nyáron került hozzánk, hamar beilleszkedett és fel is vette a  ritmust. Egy jó fizikumú, gyors, agresszív, ballábas játékos, aki szélső és belső védő szerepkörben is bevethető. Nagyon sokat fejlődött, főleg taktikailag. Technikailag viszont szüksége van előrelépésre, és mentálisan is erősödnie kell.