Fél tucat góllal és győzelemmel zártuk a bajnokságot

Fél tucat góllal és győzelemmel zártuk a bajnokságot

Luki András vezette U15-ös leánycsapatunk 6–2-es sikert aratott az FC Hatvan felett.

Illés Akadémia-Viktória U15 – FC Hatvan U15 6–2 (4–1)
Illés Aka.-Viktória U15:
Spilenberg M. (Németh Zs. 58.) – Giczi K., Takács M., Csarnai Z. (Varga Zs. 58.), Ceglédi B., Bukor Z. (Ferenczi H. 50.) , Alasz H., Sági F. – Nagy B. (Hopp K. 58.), Czuczai M., Csombor L. Vezetőedző: Luki András.
Gólszerzők: Sági F. (8., 1–0), Alasz H. (22., 2–1; 53., 6–1), Czuczai M. (30., 3–1), Csombor L. (34., 4–1; 50., 5–1)

Utánpótlás korosztályaink közül először az U15-ös lányok érkeztek el utolsó mérkőzésükhöz, melyet az FC Hatvan együttese ellen játszottak. A mieink keretbe foglalták a szezont, hiszen augusztus utolsó hétvégéjén épp a Heves megyeiek ellen játszották az első találkozót.

Csapatunk kezdte aktívabban a találkozót, rögtön az első percekben nyomást tudtunk helyezni ellenfelünkre, ami helyzetekben is megmutatkozott. Az első gólra a 8. percig kellett várni, Sági Fruzsina remek átlövésével szereztünk vezetést. Ezt követően is lendületben maradtunk, növelhettük volna előnyünket – egy alkalommal a kapufa segített a vendégeken –, ám érvényesült a futball törvényszerűsége: a 16. percben Megyes Zsófia egalizált, 1–1-ről folytatódott a mérkőzés. A lányokat nem fogta meg az egyenlítés, egy tetszetős összjáték után Alasz Hanna szerzett okos gólt, ismét mi kerültünk lépéselőnybe (2–1). A játékrész utolsó szakasza is a miénk volt, Czuczai Mercédesz és Csombor Luca is bombagólt lőtt, így 4–1 volt az állás a szünetben. A fordulás után is kontrolláltuk a mérkőzést, ennek pedig az lett az eredménye, hogy újabb góloknak örülhetett a csapat, illetve a kilátogató, a lányokat végig szívvel-lélekkel buzdító szülők is: előbb Csombor Luca, majd Alasz Hanna szerezte meg második gólját, 6–1-re vezettünk. A folytatásban aztán a fáradtság, valamint a nagy meleg is közrejátszott abban, hogy valamelyest leült a mérkőzés irama, sokszor kettészakadt a pálya. A vendégek végül Cseszák Vanda révén még ugyan kozmetikáztak az eredményen, de ez már nem osztott, nem szorzott, a lányok 6–2-es győzelemmel zárták a 2021/2022-es idényt.

Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, de ez a mérkőzés is megmutatta, hogy mennyit fejlődtek a játékosok az idény kezdete óta. A lányok remekül tették a dolgukat, sorra alakítottuk ki a helyzeteket, a játék minden elemében felül tudtunk kerekedni ellenfelünkön. Igazi csapatként dolgoztunk, ha valakinél becsúszott egy apróbb hiba, rögtön kisegítettük egymást. Ez az egyik legnagyobb erősségünk, a másik pedig az, hogy szenzációs játékosok alkotják az együttest, a lányok pedig elhitték magukról, hogy mire képesek, és meg is mutatták ezt. Mindenkinek a teljesítményére szükség volt a sikerhez, szeretném viszont kiemelni Czuczai Mercédeszt, valamint Takács Mírát, akik az idényben egyértelműen most játszottak a legjobban, de Sági Fruzsit és Csombor Lucát is mondhatnám. Azt szoktam mondani, hogy vagy elégedett, vagy boldog vagyok, most egyértelműen utóbbi. Nagyon büszke vagyok mindenkire

– értékelt Luki András.